Az oroszok szerint hazugság Hitler koponyatöredékének tesztje
2009. október 1. 09:12 The Daily Telegraph
Oroszország hivatalosan is megkérdőjelezte azt a pár nappal ezelőtti bejelentést, miszerint hamis lenne az a koponyadarab, amelyről korábban azt hitték, hogy Adolf Hitler öngyilkosságát igazolja.
Korábban
A moszkvai illetékesek szerint semmi nyoma nincs annak, hogy amerikai kutató járt volna az Állami Levéltárban, ahol a Hitler-relikviákat őrzik. Vlagyimir Kozlov, az intézmény igazgatója szerint Nick Bellantoni, vagy bármely más kutató, illetve a forgatócsoport sosem kapott belépési engedélyt az épületbe, és szerinte egyik aligazgató, vagy belépési engedélyeket kiadó alkalmazott sem hallotta soha a csontspecialista nevét.
A műsor azonban egész mást mutatott: az adás szerint Bellantoni heves tárgyalásokat követően lépett be az archívumba, és ott öt apró mintát vett a koponyából, ahogy Hitler véres kanapéhuzatából is több szövetmintát összegyűjtött. Kozlov szerint ez azért is furcsa, mert az intézménynek sosem lett volna joga egy ilyen mintavételi engedélyt kiadni, ezt a kulturális-, majd a külügyminisztériumnak kellett volna jóváhagyni. Az igazgató szerint az eredmény sem túl meggyőző: bár a tesztek alapján a koponyatöredék egy 40 év alatti nőé lehetett, Hitler ettől függetlenül öngyilkos lett. Ezt az az állkapocstöredék bizonyítja, amelyet szintén Moszkvában őriznek.
A History Channel szóvivője, Lynn Gardner szerint azonban a műsor készítői tényleg jártak a levéltárban, és birtokukban van az a számla is, amit az ottani forgatásért állítottak ki nekik. Éppen ezért szerinte bármit hajlandóak megtenni, hogy filmjük hitelességét igazolják.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.