Mozifilm az 1953-as hollandiai árvízkatasztrófáról
2009. szeptember 22. 08:42 MTI
Bemutatták Hollandiában azt a mozifilmet, amely az ország múlt századi legnagyobb természeti katasztrófája, az 1953-as árvíz történéseit meséli el.
Korábban
Most először készítettek művészi igényű mozgókép-alkotást a tragédiáról, amely 1835 halálos áldozatot követelt, 3 ezer házat mosott el nyomtalanul, és 72 ezer embert tett földönfutóvá. A Vihar (De Storm) című film egy 19 éves fiatalasszony történetére épül: a főszereplő Juliát az árvíz elválasztja csecsemő fiától, és az őt megmentő katona segítségével indul a keresésére a katasztrófa sújtotta területen áthaladva. Ben Sombogaart, a ma 60 éves rendező az árvíz valamennyi áldozatának emlékére ajánlotta filmjét, az érdeklődő túlélőknek pedig - az irántuk érzett tiszteletet nyomatékosítandó - előzetesen levetítették.
A tengerrel szembeni küzdelemmel végigkísért holland történelem utolsó nagy árvize volt az 1953-as. A katasztrófa a Rajna déli deltavidékén történt, ahol az Északi-tenger elsöpörte a gátakat. Ezt követően kezdődött meg a világon egyedülálló Delta terv kivitelezése. Az új gátrendszer évtizedeken át épült, csak a nyolcvanas évekre készült el, de a tengerrel szemben gyakorlatilag teljesen védetté tette a holland partokat.
Egy friss jelentés ugyanakkor máris figyelmeztet arra, hogy Hollandiának a következő száz évben átlagosan évi kétmilliárd eurót kell költenie gátjainak és vízvédelmi rendszerének megerősítésére, hogy a jelentős részben a tengerszint alatt fekvő ország nagyobb biztonsággal szembenézhessen a klímaváltozás, az óceánok szintjének emelkedése és a szélsőséges időjárás miatti újabb veszélyekkel.
A Vihar árvízjeleneteit Belgiumban forgatták, ahol az egyik tengerparti dűne körzetében felépítették az eredeti helyszínek egyikének mását. Az előzetes várakozások szerint a film az év egyik legnagyobb kasszasikere lehet Hollandiában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
11. A kiegyezéshez vezető út, a kiegyezés tartalma és értékelése
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Véreskezű zsarnokból Ferenc Jóska – hét évtized „a birodalom első hivatalnokaként”
- A Magyarországgal való kiegyezés felé mozdította el Bécset a königgrätzi vereség
- Külpolitikai kudarcok kényszerítették Bécset a Kiegyezésre
- Deák Ferenc tollba mondta a húsvéti cikket, hogy kézírását se ismerjék fel
- Ferenc József is fogadta az 1849-ben jelképesen felakasztott Andrássyt
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egyenes út vezetett a kiegyezéstől Trianonig? – az 1867. évi alku 150 év távlatából
- Kossuth a bukás biztosítékát, mások az ország aranykorát látták a Kiegyezésben
- Megoldódott Sisi koronázási fotóinak rejtélye
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.