Kiállítás a betiltott szobrokból Szegeden
2009. szeptember 17. 17:20
Több mint egy évszázada a csanádi püspök még rendeletben tiltotta meg az öltöztetős Mária-szobrok templomban való őrzését. A vallási relikviák azonban szerencsére megmaradtak az utókornak. A megőrzött szobrokból rendezett tárlatot szeptember 18-án, pénteken 16 órakor Kiss-Rigó László megyéspüspök nyitja meg a Móra Ferenc Múzeumban.
Korábban
A kiállítást a dóci, a makói, a sándorfalvi, a szeged-fölsővárosi, a szeged-rókusi, a tápéi római katolikus plébániák, valamint a szegedi Egyházmegyei Múzeum és Kincstár, illetve a Móra Ferenc Múzeum anyagából állította össze Bárkányi Ildikó néprajzkutató és Orbán Imre történész. Az öltöztetős és körmeneti Mária-szobrokat bemutató tárlat az országos szakrális hét részeként jött létre.
"Ha öltöztetős, hordozós szobrokat említünk, sok mai embernek a portugál, spanyol vagy latin-amerikai vallásos fieszták képe jelenik meg lelki szemei előtt, ahol hatalmas, drága kelmékbe öltöztetett szobrokat visznek körül a vallásos közösségek csuklyás tagjai. Pedig szűkebb értelemben vett hazánkban, a Csanádi Egyházmegye területén is majd’ minden templomban ott őrizték az öltöztetett Mária szobrot, amit ünnepeken Mária-lányok vállon vittek ki a körmenetekre” – mondja Czank Gábor újkígyosi plébános, a kiállítás szakmai tanácsadója.
A barokk kor múltával e szobrok egyre inkább kiszorultak a templomokból. Előbb a II. József-féle rendeletek jegyében történik a fokozatos vagy drasztikus eltüntetésük, majd az „egyházi divatnak” megfelelően, újabb stílusú Mária-szobrok beszerzésével kerülnek ki a szakrális térből. Mára már alig egynéhány templomban található öltöztetett szobor. Még ha a szobrot magát meg is őrizték, az öltöztetés szokása szinte mindenütt eltűnt.
A Csanádi Egyházmegyében kicsit tovább megmaradtak a templomban ezek a barokk vallásosságot visszaidéző szobrok - annak ellenére, hogy egy bő évszázada Dessewffy Sándor csanádi püspök rendeletben tiltotta meg az öltöztetős szobrok templomban való őrzését.
A megmaradt öltöztetős és körmeneti szobrokat bemutató tárlatot november 15-ig tekinthetik meg az érdeklődők a Móra Ferenc Múzeumban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.