Közös bélyeg a határnyitás 20. évfordulójára
2009. szeptember 13. 18:17 MTI
Közös bélyeget bocsátott ki a magyar, az osztrák és a német posta a magyar-osztrák határnyitás 20. évfordulója alkalmából. A jubileumi filatéliai alkotás mindhárom országban azonos grafikával, de eltérő címlettel kerül forgalomba.
Korábban
A bélyegképen kék háttérben a három nemzet lobogójának szalagjaiból rajzolódik ki a 20-as szám. Az alkotónak személyesen is kivételesen fontos volt ez a munka, Benedek Imre grafikus ugyanis a mártírhalált halt Nagy Imre miniszterelnök unokája - mondta Csáki György, a Magyar Posta igazgatóságának elnöke a bélyeg ünnepélyes forgalomba bocsátásán Hegyeshalomban.
Az elnök hangsúlyozta: különleges az alkalom, amikor három ország egyszerre bocsát ki bélyeget azonos témában. Különleges azért is, mert a három posta tervei közül Benedek Imre grafikus munkáját fogadták el a szakemberek, és ő az első magyar tervező, akinek rajzát a közös bélyegkibocsátások történetében minden változtatás nélkül vették át a partnerek.
Az osztrák bélyeget forgalomba bocsátó Rudolf Jettmar, az osztrák posta vezérigazgatója rámutatott: a két évtizeddel ezelőtti történések igazolták, hogy nincs egyetlen tekintélyuralmi rendszer, amely hosszan képes elnyomni a szabadságvágyat. A szabadság előtti tisztelgés áll a közös bélyegkiadás hátterében - hangoztatta a vezérigazgató.
Németországban a történelmi pillanatra emlékeztető bélyeget szeptember 3-án hozták forgalomba.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Az öntörvényű Garibaldit két magyar bajtársa is segítette a szicíliai partraszállásában
- Újjáélesztette a hazai szabadkőművességet a „dualizmus kultúrpápája”
- Egyedülálló módon megbecsülte gyárának alkalmazottait Ganz Ábrahám
- Elismert régész és szabadkőműves is volt a "dualizmus kultúrpápája"
- A fogságból is megszökött a magyar statisztika atyja, Keleti Károly
- Veszteséges pénznyelőből jövedelmező ágazattá tette a magyar vasutat Baross Gábor
- Sokallta Bosznia megszállásának költségeit, ezért lemondott a miniszterségről Széll Kálmán
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egy „második kiegyezés” juttatta hatalomba a Generálist és mamelukjait
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap