Az oroszok ma is kitartanak a hetven éve kötött paktum mellett
2009. augusztus 24. 13:49
Oroszország korábban szigorúan titkos dokumentumokat mutatott be a 70 évvel ezelőtti egyezmény születéséről. A lépés azonban nem tudományos célokat szolgál: a dokumentumokkal azt igazolnák, hogy az 1939. augusztus 23-án megkötött paktumba a nyugati országok kényszerítették bele Sztálint.
Korábban
Az egyezmény titkos záradékának meglétére csak 1989-ben derült fény, amikor azt a rendszerváltás során feloldották a titkosság alól. A Kreml azonban most mintha visszakozna: szerintük ugyanis az 1941-ig életben lévő egyezmény az ország valódi befolyásának határait jelzi.
A most bemutatott dokumentumokat Lev Szockov, a KGB mára nyugdíjazott tábornoka által vezetett levéltári kutatás "tárta fel", amelyet azonban csak az SZVR, az orosz külföldi hírszerzés felügyelete alatt folytathattak. Az SZVR hivatalos nyilatkozata szerint az egykori akták azt bizonyítják, hogy a Szovjetuniót a franciák és az angolok hozták kényszerhelyzetbe, amikor 1938-ban Münchenben megalkudtak Hitlerrel; így 1939-re a Szovjetuniónak nem maradt más választása.
Szockov szerint a Molotov és Ribbentrop által aláírt dokumentum a Nyugat árulása után levegőhöz juttatta a Kremlt. Az NKVD dokumentumaiból az derül ki, hogy Párizs és London inkább kelet felé terelte volna Hitler agresszióját, így egyáltalán nem érdekelte őket a Balti államok sorsa sem; az angolok legfőbb célja pedig az volt, hogy kivárják, ki nyeri meg a keleti háborút.
Szockov állításai igencsak meglepőek: eszerint a Baltikumban szó sem volt megszállásról, és Észtország, Lettország és Litvánia örült a szovjet bevonulásnak. Szerinte az adott országok politikusa és történészei folyamatosan hazudoznak, amikor azt merik állítani, hogy a szovjetek több tízezer embert öltek meg, és küldtek a Gulágra, illetve bábkormányokat állítottak fel.
A bejelentés nem számít újdonságnak: az orosz elnök, Dmitrij Medvegyev tavaly óta komoly háborút folytat minden olyan európai állam ellen, amely kétségbe vonná az orosz történelemértelmezést. Ez utóbbi viszont elég kétséges, hiszen az ország második világháborúról vallott elképzelései sokszor egyre közelebb kerülnek a sztálini retorikához. Több katonai szakértő azonban még ennél is tovább megy: szerintük Putyin Sztálin egyik legjobb tanítványa lett, és legfőbb célja egy hasonló egyezmény aláírása lenne, amely újra befolyási területekre osztaná fel Európát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis 20:15
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap