Klímaváltozást okoztak az első erdőégetések
2009. augusztus 19. 14:02 Science Daily
A több ezer évvel ezelőtti erdőégetések során légkörbe kerülő nagy mennyiségű széndioxid klímaváltozást okozott, és ez a trend azóta folytatódik - derül ki egy most megjelent tanulmányból.
Korábban
A Virginiai és a Maryland-Baltimore Egyetem szakértői szerint a ma élő hatmilliárd ember számára jóval kisebb területen állítunk elő táplálékot, mint a korai civilizációk. A kutatás vezetője, Wiliiam Ruddiman szerint az emberek akkor nem törődtek az adott földterületből nyerhető tápanyag mennyiségének növelésével, hiszen bőven elég erdőt tudtak felégetni.
Elmondása szerint az adott területet addig használták, amíg az elég termést hozott, majd amikor a föld kimerülni látszott, újabb erdőket égettek fel. A korban ráadásul legalább ötször annyi erdőséget gyújtottak fel, mint amennyit felhasználtak. Ahogy aztán egyre kevesebb föld állt rendelkezésre, minél fejlettebb technikákat kellett kikísérletezni, amelyekkel minél kevesebb földön minél több növényt tudtak termeszteni.
Ezzel azonban akaratukon kívül változásokat idéztek elő a klímában. Ruddiman neve egyébként jól ismert: korábban az óceánok üledékéből illetve a sarkköri jégmintákból vont le következtetéseket a klímára. Az elmúlt években több más diszciplína, így az antropológia, régészet vagy épp a társadalomtudományok bevonásával próbálták megfejteni, hogy az ember milyen átgondolatlan tájváltoztatásokat okozott.
A kutatók szerint vizsgálataik a klímaváltozás tükrében is tanulságosak, főként az ázsiai országok számára, amelyek azonban ma már jóval kisebb földterületet használnak élelmiszer termelésre. Bár az Egyesült Államok, Európa, Kanada, Oroszország, sőt Kína egyes részeit is újra erdők vették birtokba, ez ma már nem segít túl sokat, hiszen az ipari forradalom óta légkörbe juttatott fosszilis tüzelőanyagokból felszabaduló gázok felborították a korábbi egyensúlyt, és mivel ez továbbra is folytatódik, Ruddiman szerint a felmelegedés sem marad abba.
Az elmélet szerint tehát a klímaváltozás nem az ipari forradalommal kezdődött. A vezető kutatók többször is kritizálták a teóriát, mondván akkor nem élt elég ember a földön, hogy az ehhez szükséges gázmennyiséget a légkörbe juttassák. A modellek is ezt támasztották alá, azaz hogy alig 150 éve kezdtek ekkora mértékű erdőirtásokba. Ruddiman és munkatársai szerint azonban bírálóik nem foglalkoztak azzal, hogy a kezdetleges földhasználati módok csekély hatásfoka miatt sokkal kisebb közösségek jóval több földet igényeltek, ami viszont a klímára is jócskán kihatott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap