Fantasztikus hajóroncsot találtak a német kincsvadászok
2009. augusztus 4. 10:15 The Daily Telegraph
Német kalandorok egy több millió eurót érő, arannyal és ezüsttel megrakott 19. századi kereskedőhajó maradványait tárták fel Indonézia közelében.
Korábban
A kutatók több mint másfél tonnányi ezüstérmét, arany ékszert, kristályt, kínai porcelánt, ágyúkat, muskétákat és 400 üveg bort hoztak felszínre az 1806-ban, Borneó és Szumátra között, a Malakka-szorosban elsüllyedt Forbes kereskedőhajó maradványai közül. A csoport szerint a rakomány legalább 7 millió eurót érhet.
Az egyik búvár, Martin Wenzel elmondta, hogy a felfedezés meglepetésként érte őket, és amikor meglátta a kincseket, ő sem hitt a szemének. Mindezt persze gondos levéltári kutatás előzte meg, amelynek során a térség lehetséges hajóit vették számba, majd hónapokig keresgéltek a tengeren.
A Forbes III. György engedélyével kalózkodott az angol korona nevében, és fosztotta ki más nemzetek hajóit. A fedélzeten talált Ming-korabeli porcelánok alapján ezek között legalább egy kínai hajó is lehetett. A tengeri hajóregiszter szerint a Forbes eredetileg vasat és ópiumot szállított, és útjáról visszatéve rakodták meg a fosztogatások során összeszedett zsákmánnyal. Nem sokkal később azonban zátonyra futott, és bár a legénység megmenekült, a zsákmány a zátonyon maradt. A hajó kapitánya, Frazer Sinclair komoly hírnévre tett szert, és III. György személyesen is kitüntette fosztogatásaiért.
A zsákmány fele a korábbi megállapodások alapján az indonéz kormányzaté lehet, míg a másik felét aukción értékesítik majd, amely lehetővé teszi a további kutatásokat is - a Forbes megmentése ugyanis 400 ezer euróba került. A német búvárok lelki szemei előtt pedig már a következő, reményeik szerint 2 tonnányi aranyat rejtő hajó lebeg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
pápaság
- A macskák vallásos imádata is szerepelt a templomosok ellen felhozott vádak között
- Nagy tekintélyű professzor távozása után kezdett el hanyatlani az első magyar egyetem
- Mintafeleség lehetett a mérgezésekkel megvádolt Lucrezia Borgia
- Élhetőbb várossá alakította Rómát IV. Sixtus, a reneszánsz pápa
- A magyar győzelem hírére zúgnak délben a harangok
- Hadvezérként is jeleskedett Bakócz Tamás, a későbbi pápajelölt
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa
- Már temetésén követelték II. János Pál szentté avatását a hívek
- A Képes Krónika díszmásolatát kapta ajándékba Ferenc pápa
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.