Beletanulnak a gyerekek a kastélyfelújításba
2009. július 21. 08:18 Kovács Olivér
Vasárnap óta, egy héten át a füzérradványi kastélynál szorgoskodnak az épület és a park rendbetételében a Város és Faluvédők Szövetsége nyári diáktáborának résztvevői. A munka mellett persze a környék látnivalóival is megismerkednek majd.
Korábban
„Tavaly a fertődi Esterházy-kastélyban, idén pedig a füzérradványi Károlyi-kastélyban fogadjuk a Hungaria Nostra műemlékvédelmi tábort” - mondta el a műemlékem.hu-nak a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának Igazgatója. Varga Kálmán hozzátette: ezzel már hagyománnyá válik, hogy együttműködnek a Város és Faluvédők Szövetségével.
A harminc, 10-18 év közötti diák ugyancsak hasznosan tölti az egy hetet: festik majd a kandelábereket, csiszolják a teraszok korlátját, és makettet építenek az épületről. Természetesen a parkban is akad tennivaló: megtisztítják a liánoktól a fákat, lefestik a padokat és a szemetes tárolókat, szalonnasütőket építenek, illetve helyreállítják a parkban futó patak oldalfalait.
A tábor ideje alatt műemlékvédelemmel kapcsolatos előadásokat is szerveznek a tevékeny diákoknak, ahol találkozhatnak a szakma képviselőivel, és megnézhetik a környék különleges látnivalóit.
Képgaléria a műemlékem.hu magazinjában
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.