Folytatódnak a régészeti feltárások a regéci várban
2009. július 17. 15:39 MTI
Regéc várában tíz éve kezdődtek meg a régészeti feltárások, amelyek az idén is folytatódnak, a munkák július 20-án kezdődnek, és a tervek szerint augusztus 7-ig tartanak.
Korábban
A zempléni község 1998-ban kezdeményezte a romos vár feltárását, majd egy év előkészítést követően 1999 júliusában megkezdődött a műemlék régészeti kutatása - adta hírül a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település önkormányzata. Az elmúlt években Simon Zoltán régész irányította a feltárásokat, amelyeken sok középiskolás és egyetemista dolgozott e nagy múltú, romos állapotában is fenséges várért.
Az önkormányzat közlése szerint a kevesebb, mint másfélszáz lakosú település tíz évvel ezelőtt igen nagy fába vágta a fejszéjét, hiszen kistelepülés létére egy nagyon elhanyagolt, nagy kiterjedésű vár romjait szerette volna megmenteni. Eredetileg legalább tizenöt évet szántak a jelentős történelmi múlttal rendelkező vár „kiásására”, de most már látható, hogy nagy valószínűséggel ennél tovább fog tartani a teljes feltárás.
Az idei ásatás érdekessége, hogy a háromhetes munkában a hazai diákok mellett első alkalommal vesznek részt külföldiek, németek. A kutatáshoz szükséges pénzt Regéc önkormányzata, mint a vár üzemeltetője biztosítja.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- Nők a harcmezőkön: a kardforgató amazonok legendái
- Váltságdíj nélkül engedte el Szaladin szultán Jeruzsálem keresztény lakóit
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek
- Luxemburgi Zsigmond parancsát megszegve rohantak vesztükbe a keresztesek Nikápolynál
- Máig nem felejtették el az indiai határvidéken küzdő szikh ezred hőstetteit
- Bronzkori harcosok ezrei csaptak össze háromezer évvel ezelőtt
- Csődöt mondott a a római hadszervezet a hadrianopolisi csatatéren
- Két év ostrom után Bécsújhely mégis kénytelen volt megnyitni kapuit Mátyás király előtt
- Máig rejtély, hogy hova temették el Kazimierz Pułaskit, az az amerikai lovasság egyik atyját
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.