Újjáépítenék a földig rombolt kúriát
2009. július 13. 11:29 Kovács Olivér
Ugyan a Simaságon nemrég lebontott barokk kúriát, vagy ahogyan a helybéliek nevezték, a púpos kastélyt megmenteni már nem lehet, a polgármester meglepő ötlettel állt elő: újjáépítenék a nemrég lerombolt falakat.
Korábban
„Mivel végigfotóztam a bontást, teljes dokumentációnk van arról, milyen volt a kúria szerkezete, így rekonstruálható volna az épület” - számolt be elsőként a műemlékem.hu-nak tervéről Molnár László. A vas megyei település polgármestere hozzátette: jelenleg éppen a törmeléket takarítják el a helyszínről, a kőanyagot azonban, például a kapuzatokat gondosan félreteszik, hogy később felhasználhatóak legyenek.
Mint arról korábban beszámoltunk, az értékes, azonban országos és helyi védelmet nem élvező kúriát azért bontották le, mert életveszélyessé vált. A statikus szakvéleménye szerint ugyan még menthető lett volna az épület, azonban a nagy költségek miatt a polgármester a bontás mellett döntött, mivel nem volt tisztában a kúria építészettörténeti, műemléki értékével. „Miután a műemlékem.hu beszámolt a bontásról, megkeresett a sajtó és azzal is megvádoltak, hogy egy áruházláncnak akarjuk eladni a telket, azért bontottuk le a kúriát” - panaszolta a polgármester. „Szeretném leszögezni, hogy a terület önkormányzati kézben marad, szó sincs semmilyen bevásárlóközpont építéséről”.
Molnár László elmondta: mivel a korábbi tervek szerint is a lebontott kúriához hasonló méretű, tömegű épületet képzeltek el az üressé vált telekre, ezért akár a kúria újraépítésére is sor kerülhet. Jelenleg vállalkozókkal, tervezőirodákkal tárgyalnak, igyekeznek funkciót találni a leendő épületnek, és pályázati forrást keresnek a megvalósításhoz.
„Akármi épül Simaságon, az már nem az eredeti kúria lesz” - figyelmeztetett a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Nyugat-dunántúli Irodájának vezetője. Figler András hozzátette: csak a pontos tervek ismeretében lehet megítélni majd, hogy mennyire életképes a polgármester ötlete.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon 11:20
- 11:20
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca 09:50
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson 09:05
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója tegnap
- Winston Churchill ifjúkora tegnap
- Olaszországi tartózkodása idején lépett kapcsolatba Garibaldival Pulszky Ferenc tegnap
- Az amerikaiak zsarnoknak, szigetországi alattvalói pedig őrültnek tekintették III. Györgyöt tegnap