Amerikai mítoszok július 4-ről
2009. július 4. 10:26
Korábban
Szabadságharang jelezte a függetlenséget - hamis
Az biztos, hogy ez nem negyedikén történt. De megtörtént valaha egyáltalán? Az amerikaiak jól ismerik a legendát, amely szerint egy szőke, kék szemű kisfiút küldtek a Függetlenségi Csarnokhoz közeli utcába, hogy jelezzen az ottani haragtoronyban levő öregembernek: kongassa meg a harangot, mikor kinyilvánítják majd a függetlenséget.
Csakhogy ez sohasem történt meg, és teljes egészében George Lippard szüleménye, aki a 19. század közepén, az Amerikai Forradalom Legendái című mesekönyvben írta meg mindezt, gyerekek számára. A cél a történelem ismertetésén túl itt is a mitizálás, a historikus események nagyszerűbbé tétele volt. Ha a harang megszólalt is az adott pillanatban, nem volt senki, aki feljegyezte volna. Ráadásul a "Szabadságharang" nevet nem is ekkor nyerte el a harang, hanem a 19. század elején, az abolicionisták rabszolgaellenes küzdelmei során.
Ha valaki manapság meglátogatja Philadelphiában a harangot, azt egy több millió dolláros kegyhely közepén találja, amelyet pár éve még nagyobbra cseréltek. Az intézményben a harang szerepével foglalkozó hangfelvétel szól, míg a harangon levő törés a háború keménységét szimbolizálja. A kegyhelyet évente milliók látogatják meg, akik fejében úgy rögzül az egész, mint az amerikai szabadság szimbóluma - amely attól válik fontossá, hogy annak hiszik. És hogy a harang miért törött? Csak azért, mert rosszul tervezték, és eltörött. Ennyi.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. Államalapítás és az új rend megszilárdulása Magyarországon a 10–13. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- Egyensúlyteremtő képességében rejlett Szent István sikereinek titka
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.