Hatvan év után oltottak el egy parázsló szénmezőt
2009. július 2. 19:28 MTI
Közel 60 év után sikerült eloltani Kínában egy föld alatti bányatüzet, amely a Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen található szénmezőkön több mint 900 ezer négyzetméteres területet emésztett fel.
Korábban
Az autonóm terület szénbányászatért felelős hivatalának csütörtökön kiadott beszámolója szerint az évtizedek óta égő tüzeket az illegális kitermelés és szén öngyulladásai okozták. Évente mintegy 1,88 millió tonna szén égett el az évtizedek óta parázsló tűzben a 142 millió tonna kiváló minőségű szenet rejtő Tielieko (Tielieke) szénmezőn - mondta el Caj Csung-jung (Cai Zhongyong), a tartományi bányatűzoltósági hivatal vezető mérnöke.
Az Urumcsitól 100 kilométerre délnyugatra található bányában 2004-ben kezdték meg a tűz oltását. A központi és a tartomány kormányzat által biztosított 89 millió jüanból (2,5 milliárd forintból) átfogó tervet dolgoztak ki, amelynek keretében kutakat fúrtak, vizet juttattak a szénrétegbe és földdel zárták el az égést biztosító oxigén útját. A tűzoltók sikerét bizonyítja, hogy ismét fű nő a hőhatás miatt terméketlenné vált 1,1 millió négyzetméteres területen.
A lappangva égő, parázsló tüzek hatalmas mennyiségű mérgező gázt, többek között szénmonoxidot és kéndioxidot termelnek. A vezető mérnök szerint a tartományban található hasonló tüzeket 2015-ig szeretnék eloltani.
Hszincsiang tartomány 2200 milliárd tonna szénvagyonnal rendelkezik, azaz a jelenleg ismert kínai szénkészletek 40 százaléka ezen a területen található. A távol-keleti országban a folyamatosan parázsló bányatüzekben évente több mint 10 millió tonna szén ég el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1956
- Miniszteri kinevezésének napján tartóztatták le hazaárulás vádjával Maléter Pált
- Menlevelekkel segítette 1944-ben az üldözött zsidókat Bibó István
- Tanú akart lenni Maléter Pál özvegye, Gyenes Judith
- Kalandos módon, eltérített repülőgéppel disszidáltak a magyar fiatalok 1956-ban
- Béremelésért és árcsökkentésért tüntettek a poznani munkások 1956-ban
- Az ártatlanul elítélt '56-os mártírra, Brusznyai Árpádra emlékeztek
- A Párt és a forradalom között egyensúlyozva igyekezett konszenzust találni Nagy Imre
- A Pártból is kizárták a reformokat szorgalmazó Nagy Imrét
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet 18:05
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 16:05
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 15:05
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap