Műemlékké nyilvánítanának egy egész falut
2009. július 1. 11:27 Kovács Olivér
Az elkövetkező években 150-200 házat nyilváníttatna védetté egy helyi rendelettel Nagybörzsöny polgármestere. A település vezetői szerint erre azért van szükség, mert csak a múlt lehet az ugródeszkájuk a jövőbe.
Korábban
A jelenleg nyolcszáz lelket számláló, Pest megye északi csücskében fekvő településen lesz az országban a legmagasabb az egy főre eső védett épületek száma, ha megvalósul a képviselőtestület szándéka. „Természetesen meg kell győznünk a helybélieket, ezért már a nyáron előadásokon, bemutatókon akarjuk tájékoztatni a lakosságot” – mondta el a műemlékem.hu-nak a polgármester.
Batizi Zoltán szerint – aki eredeti szakmáját tekintve régész – van mit védeni a jelenleg tizennégy országosan védett objektumon kívül is a településen. „Sok ház van, amely a 19. század első felében épült, s egészében, vagy részletében őrzi a csaknem kétszáz esztendős múltat.” A cél ezek, a külső megjelenés, a homlokzatok, valamint az eredeti utcaszerkezet megőrzése.
Az utóbbi években ismét fejlődésnek indult Nagybörzsöny a II. világháború előtt évszázadokon át a környék legfejlettebb települése volt. A magyar lakosok mellé az Árpád-korban német telepesek érkeztek, akik nyelvüket máig megőrizték. A 13. században a román stílusú Szent István-templomot, míg a németek szintén 13. századi apátsága, a mai Bányásztemplom a gótika idején jelentősen átalakult.
A bortermelésből élő egykori mezőváros elől a trianoni határ elzárta a felvidéki piacokhoz vezető utat, majd az 1945 utáni kitelepítés, a beszolgáltatások majd a téeszesítés végleg véget vetett a korábbi virágzásnak. A műemlék vízimalom felújítása már kiutat jelentett: abban még a márianosztai fegyház elítéltjei is segítettek.
További részletek a műemlékem.hu cikkében
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- Máig nem felejtették el az indiai határvidéken küzdő szikh ezred hőstetteit
- Bronzkori harcosok ezrei csaptak össze háromezer évvel ezelőtt
- Csődöt mondott a a római hadszervezet a hadrianopolisi csatatéren
- Két év ostrom után Bécsújhely mégis kénytelen volt megnyitni kapuit Mátyás király előtt
- Máig rejtély, hogy hova temették el Kazimierz Pułaskit, az az amerikai lovasság egyik atyját
- Kétségbeesett puccskísérlet sem tudott változtatni a japán császár álláspontján a II. világháborús kapitulációt illetően
- Még a római katonákban is félelmet keltettek Arkhimédész zseniális hadigépei
- Indokolatlanul bélyegezte árulónak a közvélemény Görgei Artúrt
- Zrínyi Miklós és Arany János is ódákat zengett Hunyadi János vitézségéről
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap