Mozikban a repülés női úttörője
2009. június 26. 13:08
Egy indiai filmrendezőnő dirigálásában, és Hilary Swank főszereplésével készítették el a repülés női úttörőjének életét bemutató filmet, amelyet októberben mutatnak be az amerikai mozikban, és aminek első előzetesét már az interneten is megtekinthetjük.
Korábban
Mira Nair Amelia című filmjében a főbb szerepeket Hilary Swank, Ewan McGregor, Richard Gere, Virginia Madsen, Joe Anderson, Christopher Eccleston és Mia Wasikowska játsszák. A forgatókönyvet Amelia több jeles életrajza alapján az Oscar-díjas Ronald Bass készítette el.
Earhart férfiaknak is komoly erőpróbát jelentő repülőutakat tett: 1928-ban (31 éves korában) részt vett egy expedícióban, melynek során két társával átrepülte az Atlanti-óceánt. Négy évvel később azonban egyedül is megtette a veszélyes utat. 1934-ban újabb nyaktörő kalandra vállalkozott: Hawaii-ról Kaliforniába repült, pedig tudta, hogy az a tíz ember, aki előtte megpróbálkozott ugyanezzel, mind a tengerbe veszett.
Három évvel később már az egész Földet akarta körberepülni Floridától Kaliforniáig - azonban gépe az óceániai szigetvilág felett meghibásodott és lezuhant.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nőtörténet
- Sikeresen ösztönözte az amerikai nőket a munkába állásra Szegecses Rózsi
- Váratlan események sorának köszönhetően került a trónra II. Erzsébet
- Hétévesen lépett először színpadra Blaha Lujza, a „nemzet csalogánya”
- Szinte egyáltalán nem ismerte az édesanyját a fiatal Marie Antoinette
- Nem lelte meg a boldogságot második házasságában Szendrey Júlia
- Írásait álnéven publikálta a matematikában rendkívül tehetséges Ada Lovelace
- Magánéleti botránya miatt zárult be Hollywood kapuja Ingrid Bergman előtt
- Az erényes római nő megtestesítőjeként tekintettek Corneliára, a Gracchusok anyjára
- Üldözötteket mentett férjével a világháború idején Nemes Nagy Ágnes
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap