Közös tettest keresnek a kifosztott templomok ügyében
2009. június 5. 11:16 Kovács Olivér
Egy hét leforgása alatt két templomból is értékes műtárgyakat raboltak el egyelőre ismeretlen tettesek. A behatolás módja hasonló, s a két tetthely légvonalban alig negyven kilométerre van egymástól. A két megye rendőrei már felvették egymással a kapcsolatot.
Korábban
„Egyelőre még az adatgyűjtés folyik Császáron, így korai volna a nyomozás irányairól bármit mondani” – közölte a műemlékem.hu-val a Komárom-Esztergom Megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Léber Gabriella.
A császári katolikus templomot csütörtökre virradóra fosztották ki. A sekrestye ajtaját felfeszítették, és öt oltárképet raboltak el. A nagyobbakat a templom épületében, a kisebbeket a templomkertben vágták ki a keretből. Az olajfestmények rendkívül értékesek, hiszen azokat a barokk egyházi művészet egyik nagy alakja, Dorfmeister István festette 1776-ban, s az ő készítette a császári templom freskóit is. A kár mintegy ötvenmillió forint.
Múlt héten kísértetiesen hasonló templombetörés történt a szomszédos megyében, Székesfehérváron. Itt a Rác templomba törtek be egyelőre ismeretlenek. A behatolás módja kísértetiesen hasonló volt a császári bűntettéhez: a kertből nyíló oldalajtót feszítették ki. A görögkeleti templomból ikonokat vittek el, amelyek értéke szintén jó pár millió forint.
„A kollégáim felvették a kapcsolatot a szomszédos megyével, hiszen tagadhatatlan, hogy vannak hasonlóságok a két bűncselekmény között” – erősítette meg a portálunknak Németh-Kész Mónika, a Fejér megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Hozzátette: természetesen az azonos elkövető egyelőre csak teória, csupán egyik útja a nyomozásnak.
Akár ugyanazok, akár mások törtek be a két templomba, az esetek rávilágítanak arra a szakemberek által már régen hangoztatott tényre, hogy a szakrális műemlék épületek gyakran nincsenek kellő védelemmel ellátva. Így erősen kérdéses a bennük lévő (nem ritkán rendkívül értékes) műtárgyak biztonsága is, hiszen azok ki vannak szolgáltatva akár a kevésbé felkészült tolvajoknak is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon 11:20
- 11:20
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca 09:50
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson 09:05
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója tegnap
- Winston Churchill ifjúkora tegnap
- Olaszországi tartózkodása idején lépett kapcsolatba Garibaldival Pulszky Ferenc tegnap
- Az amerikaiak zsarnoknak, szigetországi alattvalói pedig őrültnek tekintették III. Györgyöt tegnap