Reformátor nyomában Szegeden
2009. május 29. 12:10 MTI
A reformáció vezéralakja, az ötszáz éve született Kálvin János munkáiból és a róla írt kötetekből nyílt kiállítás csütörtökön a szegedi Somogyi-könyvtárban; a július 4-ig látható tárlaton bemutatják a nagy egyházszervező fő műve, az Institutio Religionis Christianae egy több mint négyszáz éves kiadását is.
Korábban
Az Institutio és a mű korai, 1624-es Szenczi Molnár Albert által készített magyar nyelvű fordítása is a könyvtáralapító Somogyi Károly gyűjteményéből származik - mondta a tárlat megnyitója előtt Takó Edit, a könyvtár tudományos munkatársa.
Bár Somogyi Károly katolikus főpap, esztergomi kanonok volt, csak tizenegy éves korában tért át a katolikus hitre, és egész élete során megőrizte a nyitottságot és érdeklődést a református hit iránt. Felbecsülhetetlen értékű könyvtárában, amelyet a nagy árvizet követően 1881-ben ajánlott fel Szeged városának, Luther és Kálvin számos műve mellett megtalálható az unitáriusok Bibliotheca Fratrum Polonorum című nyolckötetes sorozata is.
A kiállításon bemutatott negyven kötet között szerepel Théodore de Béze svájci teológus 1581-es kiadású műve is, amely a korabeli fontos személyiségek - így Kálvin János - életrajzát gyűjtötte össze. Az érdeklődők a könyvtári tárolókban láthatják Kálvin összes művének 1617-es genfi kiadását csakúgy, mint az 1900-as évek elejéről származó magyar nyelvű könyvet, amely az egyházszervező nőkhöz írt leveleit gyűjti össze. A kötet érdekessége, hogy a levelek nem mindegyike a korabeli uralkodók hitveseinek íródott, vannak közte olyanok, amelyek egy párizsi női fogolynak szóltak - ismertette a szakértő.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap