Elfeledett katonák az első világháborúból
2009. május 29. 10:06 The Independent
Első látásra semmi különös nincs azokban a képekben, amelyeket egy észak-francia szemétdombról mentettek meg. A fotókon azonban igazi ritkaság látható: első világháborús fekete katonák pózolnak a kamera előtt.
Korábban
A közel 400 felvétel igazi ritkaság, hiszen azokon a brit hadseregben szolgáló fekete katonák láthatók a somme-i ütközet előtt, alatt és végén. A nemrég megtalált, majd digitalizált gyűjteményt két francia férfi, Bernard Gardin és Dominique Zanardi fedezték fel, és a fotókat most első alkalommal jelentette meg az angol Independent című lap.
A képek közel 90 éven át hevertek érintetlenül egy Somme-hoz közeli udvarház egyik épületében, egy szekrénybe elzárva. Amikor aztán a házak 2007-ben új tulajdonos kezébe kerültek, az ottani értékeket kidobták az utcára. A fotók történeti értékét a járókelők fedezték fel, és mire azok megmentésére sor került, nagyon soknak már nyoma veszett, vagy éppen súlyosan károsodtak.
A szakértők szerint a most közzétett alkotásokat egy amatőr fotós, talán egy helyi földműves készíthette 1915-16 telén, majd 1916 tavaszán és nyarán. Ezzel kapcsolatban azt is elképzelhetőnek tartják, hogy a képek a megélhetés miatt készültek, és a földműves az értük kapott csekély összeget hazaküldhette családjának.
A fotók különlegesek, hiszen fekete katonákról szinte sosem készítettek hasonlókat. A katonák kiléte valószínűleg mindörökre rejtély marad, ám mindenesetre érdekes, hogy a felfedezéssel párhuzamosan exhumálják azt a nyolc tömegsírt Fromelles közelében, ahová szintén 400, ismeretlen brit és ausztrál katonát temettek.
Az egyik képen egy 2,13 méter magas katona áll aprócska társai között, míg egy másikon - amelyet egyébként a legjelentősebb lehet az egész kollekcióban - egy fekete katona látható két fehér bajtársával. Ennek kapcsán a szakértők kiemelik: 1914 és 1918 között egy kisebb fekete közösség élt Angliában. A nagyjából 20 ember többsége főként a kikötőkben, így London, Liverpool, Cardiff vagy Salford közelében élt. A feketék önként jelentkeztek a brit hadseregbe, és közülük is sokan haltak meg a nyugati fronton, ám eddig nem ismertek olyan fényképeket, amely őket ábrázolta volna.
A britek oldalán nyugat-indiai és ghánai egységek is küzdöttek, ám ma az ő történeteiket sem ismerjük. A hadseregben általában jó kapcsolat volt a fehérek és feketék között, az egyetlen zavargást egy dél-afrikai fehér katona robbantotta ki 1918-ban, Liverpoolban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap