Eretnekekkel cimborált Michelangelo
2009. május 28. 10:52 MTI
Elképzelhető, hogy valójában eretnek volt Michelangelo, akinek Sixtus-kápolnát és a Szent Péter-bazilikát köszönheti a katolikus egyház? Erre a következtetésre jutott ugyanis egy olasz restaurátor, akinek a felfedezéseiről pünkösd hétfőn számol be az egyik német televízió.
Korábban
Antonio Forcellino olyan nyomokra bukkant II. Gyula pápa sírjának restaurálásakor, amelyeknek az egyház hagyományai szerint nem lett volna szabad feltűnniük a szentatya síremlékén. A szakember egy riportban bizonyítékokkal szolgált arra, hogy Michelangelo a Vatikán által üldözött Spirituali nevű csoporthoz tartozott.
A beszámoló szerint olyan szimbólumokra bukkantak, amelyeket a szakirodalomban másként írtak le, mint ahogy a valóságban festenek. Így például a sírról szóló leírásokban tükörként szereplő elem valójában valójában fáklyának bizonyult. A szokásokkal ellentétben a pápa kisalakú fekvő szobra sem az síremlék előterében található, ezt a szerepet a híres Mózes-szobor tölti be.
Utólagos kutatásai során Forcellino arra jutott, hogy a reneszánsz egyik legnagyobb művésze az angol Reginald Pole kardinális körül csoportosuló, radikális nézeteket valló körhöz tartozott, amely az egyházat belülről reformálta volna meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2014
- Elhagyott kastély a 19. századi "Chicagóban"
- Rembrandt, a titokzatos
- Híres történelmi csókok
- Ilyen volt Hitler magánélete egy hódolója szerint
- A budai zsidóság az oszmán hódoltság idején
- A Horthy-Hitler-találkozók históriája
- Meghökkentő múltbéli fogások
- A Horthy-kultusz és a magyar zsidóság
- Az életébe került a mexikói kaland Ferenc József öccsének
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.