Meghalt Saigon elestének fotókrónikása
2009. május 16. 12:03 MTI
Hatvanhét éves korában pénteken Hongkongban agyvérzésben elhunyt Hugh Van Es holland fotós, Saigon (a mai Ho Si Minh város egy része) 1975-ös amerikai elestének krónikása.
Korábban
Van Es volt az, aki 1975. április 29-én elkészítette azt a világot bejárt felvételt, amelyen az észak-vietnami kommunista hadsereg által bevett Saigon amerikai nagykövetségének tetejéről több tucatnyian próbálnak felkapaszkodni az amerikaiakat menekítő helikopterre.
A férfi Hubert Van Es néven született a hollandiai Hilversumban és 13 éves korában határozta el, hogy fotós lesz, miután látta egy helyi múzeumban Robert Capa képeit. 1967-ben érkezett szabadúszóként Hongkongba, a South China Morning Postnál lett vezető fotós, majd egy évvel később lehetősége nyílt, hogy az amerikai NBC News-zal Vietnamba menjen.
1969 és 1972 között az AP hírügynökség saigoni fotós stábjában dolgozott, végül a vietnami háború utolsó három évét a United Press International (UPI) munkatársaként tudósította. Már 1969 májusában bevonult a médiatörténetbe egy sebesült katona sötét árnyképével, amelyen megcsillan egy kis kereszt: ez lett a vietnami háború egyik legvéresebb csatájának, Hamburger Hillnek leghíresebb fotója. Hat évvel később a háztetőn át menekülni próbálók képe döbbenetes metaforája lett a kétségbeesett amerikai kivonulásnak és az egész vietnami politika kudarcának.
Ahogyan az észak-vietnami erők közeledtek Saigonhoz, mintegy ezer vietnami csatlakozott a menekülő amerikai katonákhoz és civilekhez, akik többségükben a nagykövetség tetejére leszálló helikoptereken segítségével próbálták elhagyni a várost. Néhány házzal odébb sokan létrán másztak fel a CIA-tiszteknek és családtagjainak otthont adó épület tetejére és ugyancsak az odaérkező amerikai helikopterben reménykedtek.
Van Es a UPI közelében lévő irodájának erkélyéről fotózta a jeleneteket, a megmenekülőket és a lemaradókat egy 300 milliméteres objektívvel. A híressé vált felvétel valójában a CIA-házat ábrázolja, a köztudatban azonban mégis az amerikai nagykövetség képeként él. Később a fotót beledolgozták Claude-Michel Schönberg Miss Saigon című musicaljének fináléjába, amelyet Van Es nagyon sérelmezett, sokáig pert is fontolgatott a szerzők ellen, végül elállt ettől.
A fotós a vietnami háború befejeztével sem evezett nyugodtabb vizekre. 1979 végén ő volt az első, aki a nyugati sajtó számára fotókat készített az afganisztáni szovjet invázióról, az afgán rendőrség azonban letartóztatta és három napi kabuli fogság után kiutasította. Később szívesen látott munkatárs volt Hollywoodban, amikor helyszíneket kerestek ázsiai környezetben, főleg a vietnami háborúban játszódó filmekhez.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2022
- Lakatos Ernő, a „kiváló napi végrehajtó”
- A mozsgói Biedermann-kastély
- Tévéelnök belügyes gyakorlattal: Tömpe István
- A rivaldafényt kerülő Apró Antal
- A holokauszt soproni mártírjai
- Hét híres királygyilkosság
- Biszku Béla, a megtorlás szimbóluma
- A Duna egykori halcsodái
- Szomorú szerelem a szabadságharc idején
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap