Szaddám helyett Hitler látható Bagdadban
2009. május 3. 14:31 MTI
A bagdadi főposta falain kiállított több ezer bélyeg között látható az első iraki király képe, Adolf Hitleré is, de Szaddám Huszeiné nem, a kormány ugyanis megtiltotta, hogy megjelenjen az iraki diktátor portréja a rezsimjének 2003-as bukása óta először megrendezett iraki filatéliai kiállításon.
Korábban
A kiállítás az elmúlt száz év kaotikus iraki történelmét mutatja be, a Tigris és Eufrátesz folyók közötti területen uralkodó megszállók és rezsimek egymásutánját. Mindegyik korszakot felidézik az oszmán birodalomtól napjainkig.
Nem felejtik el Szaddám Huszein rendszerét sem, de a 2006 decemberében kivégzett diktátor arcképe nem látható. Az iraki távközlési minisztérium illetékese a tilalmat azzal indokolta, hogy Szaddám bélyegképe az iraki történelem fekete lapjait idézi fel.
Vannak azonban, akik a döntést ostobaságnak tartják. „A kormány kicsinyes bosszút akar állni. Nem lenne szabad letagadnunk történelmünket” - mondja egy 44 éves gyűjtő, aki maga is kitette a falra kollekciójának néhány értékes darabját, köztük egy 1840-es egy pennys brit bélyeget, amelyet a világ legrégibb ismert bélyegének tekintenek.
Az első öbölháború után Szaddám Huszein rendszere nemzetközi szankciók alá került és a továbbiakban nem számíthatott azokra az országokra, amelyek bélyegeit nyomtatták. Ettől kezdve az iraki kormány saját bélyegeket nyomott gyenge minőségben, vagy pedig felülnyomták a régi, elértéktelenedett bélyegeket.
A legújabb iraki bélyegeken már nem szerepelnek politikusok portréi, inkább olyan köztiszteletben álló elhunyt személyek, mint Nazim al-Gazali énekes, vagy Haki as-Sibli drámaíró, valamint olyan ügyek, amelyek nem sértik senki érzékenységét, mint például az Irakból elrablott műkincsek hazatérésére indított nemzetközi kampány.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Városliget
- A legválságosabb időket is átvészelték a Városligetben megtartott árumintavásárok
- Tengernyi programot kínál a gyermekes családoknak is a Szent István Nap
- Sokáig maradt a Városligetbe látogató gyerekek kedvence az olasz bohóc cirkusza
- A madarak számára is kellemes környezetet biztosítottak a régi Városliget tavai
- A legendás Zeppelin léghajó útját is megörökítették a Városliget fölött
- Sió tündér legendáját is elhozták a Városligetbe a millenniumi ünnepségek
- A külföldi kiállítókat is vonzották a régi Városliget virágpavilonjai
- A magyar fotográfia óriásának otthonába, a Városliget mellé költözik a Magyar Fotográfiai Múzeum
- Újabb nemzetközi elismerést söpört be a Magyar Zene Háza
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.