Hidegháborús Disneylanddé vált Berlin középpontja
2009. április 23. 12:01 Spiegel Online
A berlini brandenburgi kapu, amely mára a német egyesítés szimbólumává vált, most hidegháborús egyenruhákba öltözött alakok játszóterévé vált - állítják a német politikusok. A színészek szerint azonban jelenlétük csak vonzóbbá teszi a helyet a turisták számára.
Korábban
A berlini politikusok nem szeretik a hidegháborús egyenruhába öltözött színészeket, akik a brandenburgi kapu előtt pózolnak a turistáknak, mert szerintük ezzel mintegy devalválódik a környék öröksége - derül ki az elmúlt napokban tett nyilatkozataikból. A történeti helyszíneket felügyelő bizottság egyik tagja, Rainer Klemke szerint „helytelen, hogy ilyesmi előfordulhat”.
Michael Braun, a kereszténydemokraták kulturális szóvivője szerint a színészek Disneylanddé változtatták a területet, ugyanis ott a múltban sosem álltak hasonló katonák, ezért ez egyben történelemhamisítás is. A színészek ugyanis keletnémet, szovjet és amerikai katonai egyenruhákban pózolnak a kapu előtt, és egyesek a turistáknak az egykori útlevelek másolatait is lepecsételik.
A kaput és az előtte lévő teret egyébként az elmúlt 20 év során teljesen felújították, és azt az amerikai és francia követségek, illetve múzeumok, és irodaépületek veszik körbe. A területről a városvezetés korábban mát kitiltotta a különböző étkezdék árusait, vagy a szuveníreseket is, abban a reményben, hogy ezáltal a nemzet történelmét és megosztottságát szimbolizáló terület végre méltó ünnephellyé válhat.
Az egyenruhában parádézó színészeknek azonban nincs szükség engedélyre, így szabadon dolgozhatnak ott. Ők egyébként sem látnak problémát az egészben: szerintük épphogy megnövelik a hely vonzerejét, hiszen a tér pár évvel ezelőttig egy elhagyatott terület volt. A kezdeményezés azonban ritkaságnak számít: ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, Berlinben alig lehet hasonló dolgokat látni, és a turisták nem találják a kommunista múlt emlékeit.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. Reformáció és katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Színlelt emberrablás mentette meg Luther életét a birodalmi átok kimondása után
- A leves, amely megállított egy háborút
- Saját pénzén, pápai elismerés nélkül alapította meg egyetemét Pázmány Péter
- A kapitalizmus fejlődéséhez is hozzájárultak Kálvin János tanai
- Luther Mártont majdnem agyonütötte egy villám, megfogadta, ha túléli, szerzetesnek áll
- Eleinte nem akart egyházszakadást, később már Antikrisztusnak nevezte a pápát Luther
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Csak híveket akartak toborozni az egyházak a boszorkányüldözéssel?
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap