Elveszett freskót hozott napvilágra a földrengés
2009. április 20. 12:49 Times Online
Olaszország történetének egyik legsúlyosabb földrengésének talán egyetlen pozitív hozadéka lehetett: a L'Aquilától 24 kilométerre, a Gran Sasso hegyei között álló Rocca di Cambio templomában egy rég elveszettnek hitt, 11. századi, Szűz Máriát és Jézust ábrázoló freskó került elő.
Korábban
A Rocca di Cambióban álló San Pietro alla Collegiata templomában a freskó akkor jelent meg, amikor a földrengésben megrepedtek az épület falai, és az oltár elvált az egyik faltól. Mögötte, a leesett vakolat alatt tűnt elő a különleges falfestmény, amelyet a szakértők elsődleges vizsgálatai alapján egy ismeretlen középkori mester alkothatott, amikor a templomot építették.
Ez nem az első csoda: a templomban 1822-ben, szintén egy földrengés után jelent meg a Madonna del Rosario elnevezésű freskó. A 2006-ban már restaurált képet azonban most szintén megvizsgálják, nem károsodott-e a földmozgás során.
Az épület egyébként komolyan megsérült: nemrég restaurált homlokzata is megrepedt, és a tűzoltók acélkábelekkel próbálják egyben tartanai a 13. században épített tornyát. Egyetlen tárgy maradt épségben: az az emléktábla, amely arról emlékezik meg, hogy 1953-ban ott forgatták a Fernandel főszereplésével készített Don Camillo visszatér című filmet.
Szintén súlyosan károsodtak a szomszédos Santa Lucia apátságában a Giotto és tanítványai által festett faliképek is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Őskor
- Súlyosan károsította a kilélegzett szén-dioxid és a mesterséges világítás a lascaux-i barlangrajzokat
- Ragadozó állatok által elejtett prédák maradványaival táplálkozhatott Samu
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Évezredeken keresztül osztoznia kellett a Homo sapiensnek európai hatalmán
- Jerikó őskori régészeti lelőhelye is a világörökség része lett
- Helyben élhették túl a jégkorszakot a Kárpát-medence őshonos növényfajai
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.