Sokrétű volt a kora újkori udvari kultúra
2009. április 8. 11:26
Szabó Péter, az ELTE Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszékének oktatója régóta kutatja a reprezentáció és a politikai tekintély kialakulását, az ezekkel foglalkozó írásait most egy kötetben gyűjtötte össze.
Korábban
Vadászatok és jelképek
A tanulmánykötet 24 írást tartalmaz öt nagyobb témakörben. Az első a környezettel és szimbólumaival foglalkozik, a második a jelvény, stigma, jelkép, embléma, gesztus címszavakat viseli. A harmadik, „legvaskosabb” részben a kultuszokat és kultuszhelyeket elemző tanulmányok kerültek összefoglalásra. A negyedik fejezet az Erdélyi fejedelem és Nyugat-Európa kapcsolataihoz szolgálnak adalékokkal. Az utolsó pedig az udvari szokásokat eleveníti fel. A tanulmányok jelentős része már korábban is megjelent napvilágot, néhány pedig a közeljövőben, különböző kötetekben lát majd napvilágot.
A környezet és szimbólumai című fejezet három tanulmányából kettő a vadászatokkal foglalkozik. „Pannonis ursa”. Nagy Lajos király medvevadászata ürügyén címet viselő írás a medve szimbolikájának változásait mutatja be. Korábban úgy látták, hogy az állat főként a bujaság jelképe volt, míg az újabb kutatások szerint a mindenkivel dacoló fizikum megtestesítőjeként jelent meg. Ugyanakkor az egyháziak fejében tovább élt ez a kéjsóvár kép, Janus Pannonius egyik epigrammájában Ursus névvel egyik gyakran paráználkodó iskolatársát illette. Lajos király kis híján tragikus végű medvevadászatát a Dubnici Krónika örökítette meg. Szabó felhívta a figyelmet, hogy Kristó Gyula fordítása sokkal jobban adja vissza a szöveg mögöttes tartalmát.
„A vad elejtése”. A vadászat szimbolikus felfogása a 17. századi Magyarországon című tanulmány azokra a vadászjelenetekre hívja fel a figyelmet, amelyek a férfi nő kapcsolatra, illetve a nemiségre utalnak. Kiindulópontként a kora újkori erdélyi lőportartók szolgálnak, ezek figurális ábrázolásai számos kutató fantáziáját megmozgatták. Erdély nagy hatású politikusának, Fráter Györgynek utolsó óráit vizsgálja az Államférfiból szerzetes című írás. Az államférfi az alvinci domonkos kolostorban alakította ki rezidenciáját, amely a kortársak szemében inkább várnak tűnhetett, mint kastélynak. Szabó számos forrást vonultat fel annak bizonyítására, hogy a lakhely kialakításában a pálos szerzetes szemlélete érhető tetten.
A következő hat tanulmány az uralmi és egyéb jelképek világába vezeti be az olvasót. A meztelen kard a vegyes-házi királyok hatalmi szimbolikájában című főként II. Ulászló koronázásának hátterére világít rá. Kinizsi Pál egy kivont kardot vitt a koronázási menetben, amely a király katonai szerepét emelte ki. A fegyverzet szerepe a főúri szertartásokon című írásában Szabó a temetési rendek forrásértékével foglalkozik. Nagyon gyakran a szokás ereje legyűrte az egyéni kezdeményezéseket. Négy tárgy – a pallos, a sarkantyú, a buzogány és a sisak – meghordozása mindenképpen megfigyelhető. Ezek nem az elhunyt főúré voltak, mivel azokról már korábban végrendelkezett. Sajnos a régészeti leletek közül egyedül a gyulafehérvári székesegyházban feltárta temetkezés visz közelebb a probléma megoldásához.
A „Virtus vulnere viret”. Sebtől díszlik a vitézség című tanulmányban a szerző nagyon izgalmas, és szinte sokkoló kérdést vizsgál: a sebek hogyan szimbolizálták a vitézséget. Egyes brutális sebesülések a köztudatban maradtak. Baksa Márk koponyáját egy török katona szúrta át, a lándzsa a jobb szemet szétroncsolva hatolt a fejbe, s hegye a bal fül alatti nyakrészt átdöfve távozott. Baksa mindezek ellenére még tovább élt.
A kora újkori embert komolyan érdekelte az emberi élet folyamata, amint ezt Az emberi élet idejének jelképes felosztása a reformáció irodalmában és képzőművészetében című írás bizonyítja. A Biblia két helye a 70, illetve a 100 évet jelölte meg az emberi élet végső határának. Foktövi János református lelkész az előbbi mellett foglalt állást, ennek megfelelően az ember életének korszakait hét részben határozta meg. 1. Polabeli giermöksegh. 2. Gyermöksegh. 3. Inassagh. 4. Iffiusgah. 5. Embörsegh. 6. Wensegh. 7. Görbesegh, Haromlabu ketszorgiermök. (mankó használatára szoruló).
Irodalomtörténeti kitekintést nyújt A romlott hazának mételye: Budai Péter. Emblematikus alakformálás a Kemény-eposzban című írás. Gyöngyösi István úgy állította be, mintha Kemény János fejedelem Budai Péter portai ármánykodása miatt kényszerült a török elleni harcra. Ezt az álláspontot azonban könnyű cáfolni, mivel Kemény pár nappal a megválasztása után komoly törökellenes hangot ütött meg. Budai mételyként való megjelenítése Bethlen Elek tudósítására vezethető vissza.
A fejezetet záró utolsó tanulmány Szapolyai János kézcsókjának különböző szegmenseit vizsgálja. A csók az emberi érintkezés egyik alapvető formája, rituáléjának kutatása szerte Európában kimutatható. Szabó számos példát hoz fel illusztrálás végett. Szapolyai 1529. március 18-án Mohács mezején köszöntötte kézcsókkal I. Szulejmán szultánt. A magyar uralkodó még reménykedett abban, hogy a törökök segítségével sikerülhet felszabadítani a Ferdinánd-párti Budát. A korabeli források sajnos megbízhatatlanok, a Szapolyai-ellenes Heltai például úgy mutatja be az eseményt, mintha a magyar király ezzel a gesztusával ebláncra fűzte volna magát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2013
- A múlt század romkocsmái
- A Romanov-ház utolsó évtizedei
- Udvari bolondok a történelemben
- Száz éve épült a szőnyi álomkastély
- Udvari arcképfestők és fejedelmi modelljeik
- A Magyar Néphadsereg és az Egri csillagok
- A Kennedy-család és az öröklött hírnév
- Nem volt könnyű életük az újkori udvari bolondoknak
- Robert Capa és Magyarország
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap