A helyére került Szent Dömötör lándzsája
2009. április 9. 14:45
Befejeződött a közel két és fél méter magas, Szent Dömötört ábrázoló szobor restaurálása és a Móra Ferenc Múzeum korábban bedeszkázott kőtárát is felújították. Évtizedekre elzárt román, gótikus, reneszánsz és barokk kori faragványokat láthat ismét a nagyközönség a szegedi vármúzeum udvarán.
Korábban
A barokk Szent Dömötör szobor a török hódoltság után újjáépített Dömötör-templom főhomlokzatának egyik ékessége volt. A templom mindössze 170 évet ért meg, 1920-ra a Dóm építése miatt teljesen lebontották. Egyes források szerint a Szent Dömötör szobrot Szeged város kőfaragói készítették, mások szerint viszont bécsi mesteremberek műve a patinás alkotás.
A magas templomi elhelyezés miatt arányaiban torz szobor sokáig rejtve maradt a nézők szeme elől, most viszont újra láthatják az érdeklődők a megújított kőtárban. A barokk alkotást igencsak megrágta az idő vasfoga, szükség volt az elmúlt hónapokban egy komoly restaurációra. Bánvölgyi László szobrászművész az időközben elveszett tartozékokat – mint például a kezében tartott lándzsát – is pótolta.
A 109 szobrot és faragványt bemutató, felújított kőtárban tekinthetik meg az érdeklődők a nemrég feltárt Szent Erzsébet templom előkerült épületdíszeit is. Az esti kivilágítással ellátott kőtár által a vármúzeum udvara tavasztól őszig szabadtéri tárlattá válik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2018
- Géza fejedelem helyett felesége, Sarolt irányíthatta az országot
- A pornokrácia évtizedei Rómában – ki is volt az „igazi nőpápa”?
- A kormányzóné, Purgly Magdolna útja Sofronyától Estorilig
- Pergőtüzek krónikája
- Kormányzóné, anyakirálynő, hercegi nagymama - Szilágyi Erzsébet élete
- Péter Gábor, a „szovjet ügynök”
- Hét híres kutya a történelemből
- Verne valóra vált víziói
- Erzsébet királyné anyasága
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap