Konferencián emlékeznek a vasfüggöny lebontására
2009. április 6. 21:58 MTI
Konferencián emlékeznek meg május 4-én Győrött a magyar-osztrák határon lévő egykori vasfüggöny lebontásának huszadik évfordulójáról - közölte a Szent László Határőr Hagyományőrző Egyesület elnöke.
Korábban
Fehér Imre nyugállományú határőr őrnagy, az egyesület elnöke felidézte a két évtizeddel ezelőtti eseményeket. Emlékeztetett: 1989. május 2-án egy Hegyeshalomban tartott nemzetközi sajtótájékoztatón jelentették be, hogy "az erkölcsileg, politikailag és műszakilag elhasználódott elektromos jelzőrendszer és műszaki zár" elbontását a határőrség megkezdi, majd az év végéig befejezi.
A konferencián Pozsgay Imre, a Grósz-kormány és a Németh-kormány volt államminisztere ad áttekintést a korabeli politikai, társadalmi körülményekről és a gazdasági környezetről. A vasfüggönynek az aknazár lerakásától az elektromos jelzőrendszer lebontásáig tartó történetét a volt határőrség egykori vezetői ismertetik. Emellett szó lesz az akkoriban egyre növekvő, illegálisnak bélyegzett migráció problematikájáról és a páneurópai piknikről is, amelynek során az NDK állampolgárainak százai jutottak át Ausztriába.
A konferenciának a Győr- Moson- Sopron megyei önkormányzat ad helyet - mondta Fehér Imre.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Városliget
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben
- A legválságosabb időket is átvészelték a Városligetben megtartott árumintavásárok
- Tengernyi programot kínál a gyermekes családoknak is a Szent István Nap
- Sokáig maradt a Városligetbe látogató gyerekek kedvence az olasz bohóc cirkusza
- A madarak számára is kellemes környezetet biztosítottak a régi Városliget tavai
- A legendás Zeppelin léghajó útját is megörökítették a Városliget fölött
- Sió tündér legendáját is elhozták a Városligetbe a millenniumi ünnepségek
- A külföldi kiállítókat is vonzották a régi Városliget virágpavilonjai
- A magyar fotográfia óriásának otthonába, a Városliget mellé költözik a Magyar Fotográfiai Múzeum
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap