Kiállítás a katyni mészárlásról a Fekete Házban
2009. március 31. 16:09
A katyni tömegmészárlásról, a 20. század egyik legbrutálisabb politikai gyilkosság-sorozatáról nyílik kiállítás a Móra Ferenc Múzeum történeti kiállítóhelyén, a Fekete Házban április 3-án, pénteken. A tárlatot Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnökének köszöntője után Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke nyitja meg.
Korábban
A gyilkosságoknak mintegy 22 ezer lengyel állampolgár esett áldozatául. A sok ezer katonatiszten kívül az oroszok megöltek 760 orvost, 1040 tanárt és több mint 100 jogászt is. A kiállítás segítségével megérthető a tragédia, mely máig ható fájdalmat jelent a lengyelek százezreinek. A tárlat rendezői számos fotó és dokumentum segítségével igyekeznek bemutatni, hogy miként történtek az egykori események.
1940-ben a Szovjetunió belügyi népbiztosa Berija, elkészítette Sztálinnak szánt indítványát, mely 14.700 lengyel katonatiszt és 11.000 állampolgár legyilkolásáról szólt. Március 5-én mindketten szignálták a dokumentumot. A lengyel állampolgárok legyilkolása 1940. április 3-án kezdődött és egész májusban tartott, a börtönökben 1940 őszéig gyilkoltak. Az áldozatokat gyalog, marhavagonokban vagy teherautókon vitték el a gyilkosságok színhelyeire, ahol a fiatalabb, erősebb tiszteknek a fejükre húzták katonai kabátjukat, kezüket pedig szovjet gyártmányú, egyenlő hosszúságúra darabolt kötelekkel kötötték hátra. A foglyokat a gyilkosságok előtt még beoltották hastífusz és kolera ellen, egyes elképzelések szerint azért, hogy elhitessék velük, nyugatra mennek. A kivégzések „halállisták” alapján történtek, a katonákat egyenként végezték ki, maroklőfegyverrel tarkón lőtték őket.
A vérengzéseknek több magyar vonatkozása is volt. Korompay Emánuel tartalékos százados, a Varsói Egyetem magyar lektora is ott vesztette életét, aki korábban az első lengyel-magyar szótárat is elkészítette. A második világháború kitörésekor Korompayt tartalékos lengyel századosként mozgósították és a keleti határvidéken esett szovjet fogságba, s végül Harkovban lőtték tömegsírba. A szintén magyar Orsós Ferenc patológus részt vett a tömegsírok vizsgálatában. A katyni jegyzőkönyv aláírásáért háborús bűnössé nyilvánították, és halálra ítélték, de végül nem végezték ki.
A szabad világ politikai okokból elhallgatta a szovjet csapatok cselekedeteit, azonban az amerikai és angol titkosszolgálat már 1943-ban tudta a valódi elkövetők személyét. A katyni bűntettet a Szovjetunió legfelsőbb állami és pártvezetőinek utasítására hajtották végre egy olyan ország polgárain, amely jogilag nem is állt háborús viszonyban velük. A tömeggyilkosság ügye a nürnbergi per napirendjére is felkerült, de a szovjetek ott is a németeket vádolták a tömeggyilkosság elkövetésével.
A Csongrád Megyei Lengyel Év alkalmából létrejövő döbbenetes hangulatú kiállítás május 18-ig tekinthető meg a Fekete házban.
További információk: Fekete-Ház, 6720 - Szeged, Somogyi utca 13., tel.: +36 (62) 425-033
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
erotika
- Korántsem voltak mentesek a pajzán hajlamoktól Amerika alapító atyái
- Ez volt a kis kék pirula középkori elődje
- „Csók elején nem érdemes kapkodni!” – szex a Kádár-rendszerben
- Így próbálták pótolni a megfogyatkozott férfierőt a középkorban
- Amerika alapító atyáinak túlfűtött magánélete
- Egészséges erotika – szex a szocializmus évtizedeiben
- Pillantás a szoknya alá: a frivolan hintáztató Jean-Honoré Fragonard
- Erotikus mitológiai ábrázolások harangozzák be a tavaszt a Szépművészeti Múzeum új kamaratárlatán
- Csempészett pornó és topless strandok: egészséges erotika a szocializmusban
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 16:05
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 15:05
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap