Pusztulóban a győri paraszt-polgár életforma utolsó emléke
2009. március 29. 11:34 MTI
Veszélyben van a paraszt-polgár életforma utolsó emléke Győrött: a mezőgazdálkodó polgárok életmódját bemutató műemléképületet szombaton körbekerítették, a Somos utcába nem lehet gépjárművel behajtani, hogy a rezgések ne növeljék a repedések számát a falon - mondta el a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) Nyugat-dunántúli irodavezetője.
Korábban
Figler András közölte: a lakatlan műemlék romos állapotban van, de még újjá lehetne építeni. Kiemelte, hogy olyan beépítési koncepcióra lenne szükség, ami javíthatná az ingatlan értékesítésének lehetőségét is. Az irodavezető szerint ugyanakkor a tulajdonosok nem az épület revitalizációjában, hanem a lebontásban és a telek értékesítésben gondolkodnak. A műemlékes szakemberek továbbra is tárgyalnak a tulajdonosokkal, a beépítési koncepció megterveztetésére pedig hivatali forrást keresnek.
Mezős Tamás, a KÖH elnöke is megerősítette, hogy a műemlékház tulajdonosai tavaly januárban kérték, szüntessék meg az épület védettségét, ezt azonban akkor a KÖH nem tette meg, mivel "a műemlékház akkor még sokkal jobb állapotban volt, és egyértelműen viselte a műemlék-jegyeket". "A védettségi listáról akkor lehet levenni egy épületet, ha az állapota olyan rossz, hogy nem újítható fel. Kétségtelen, hogy a győri ház állaga az elmúlt egy évben jelentősen romlott" - fejtette ki Mezős Tamás.
A 18-19. század fordulóján emelt épületet mielőbb alá kell dúcolni - idézte fel a szombati helyszíni szemlén megfogalmazott statikusi véleményt Erős Erika műemléki felügyelő. Kifejtette: a Somos utcában dolgozó csatornaépítőket arra kérték, hogy munkájuk során legyenek tekintettel a nem kiégetett agyagtéglából épült műemlékre, amelyen egyre több a falazathiány és már a tűzfala is elvált. A tulajdonosok ki is tették a falra az omlásveszélyre, a balesetveszélyre figyelmeztető feliratot. Figler András ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: az ingatlan karbantartása - bármilyen épületről legyen is szó - a tulajdonos kötelessége és ha ennek nem tesz eleget, bírságot lehet kiróni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. Reformáció és katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Színlelt emberrablás mentette meg Luther életét a birodalmi átok kimondása után
- A leves, amely megállított egy háborút
- Saját pénzén, pápai elismerés nélkül alapította meg egyetemét Pázmány Péter
- A kapitalizmus fejlődéséhez is hozzájárultak Kálvin János tanai
- Luther Mártont majdnem agyonütötte egy villám, megfogadta, ha túléli, szerzetesnek áll
- Eleinte nem akart egyházszakadást, később már Antikrisztusnak nevezte a pápát Luther
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Csak híveket akartak toborozni az egyházak a boszorkányüldözéssel?
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.