Veronai esküvő Júlia házában
2009. március 14. 12:05 MTI
"Míg a halál el nem választ" - talán sehol sincs akkora súlya az esküvői ceremónia e mondatának, mint éppen Shakespeare romantikus hősének, Júliának a házában, amelyet esküvői helyszínné kívánnak változtatni a veronai városvezetők.
Korábban
"Verona világszerte a szerelem városaként ismert. Örökségünk ez a ragyogó hírnév és élni is akarunk vele" - jelentette ki pénteken Daniele Polato, a javaslatot tevő városi hivatalnok. Az ötlet annak az átfogó kampánynak a része, amellyel Verona erősíteni akarja a William Shakespeare dámája nyomán róla kialakult "romantikus város"-képet.
Az elképzelések szerint - a bürokrácia malmainak fürgeségétől függően - talán már áprilistól fogadhatnák a házasulandókat, akik nemcsak a város szívében fekvő Capulet-házban mondhatnák ki a boldogító igent, hanem akár éppenséggel Júlia erkélye alatt is, ahol Rómeó vallott szerelmet imádottjának.
A romantikus szertartásnak azonban meg is kérik az árát. A veronaiak életét 600 euróért (178 ezer forint) kötik majd össze a patinás falak között, míg az Európai Unión kívüliek, akik nem élnek a városban, ezer eurót (csaknem 300 ezer forint) is fizethetnek. A 14. századi Casa di Giulietta (Júlia háza) a város idegenforgalmának egyik legvonzóbb helyszíne, évente 1,2 millió turista zarándokol el hozzá. Az épület a Capello családé volt, akiket a hagyomány a Shakespeare-mű Capuletjeivel azonosított.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap