A rendszerváltással nyit a kibővülő Emlékpont
2009. március 10. 11:49
Az országban elsőként hoztak létre Hódmezővásárhelyen egy olyan kiállítóhelyet, amely a kommunista diktatúra helyi történéseit mutatja be. A közgyűjtemény 2006 óta tízezrekkel ismertette meg, hogy mit jelentettek a vidéki Magyarország számára a szocializmus évtizedei. Az Emlékpont európai uniós forrásoknak köszönhetően most tovább bővül. 2010 tavaszára elkészülhet a múzeum új, 115 négyzetméteres időszaki kiállítóterme és a beruházás keretében kialakításra kerül egy raktárhelyiség is.
Korábban
Az Emlékpont Múzeum 2005-ös alapítása óta folyamatosan gyűjti az elmúlt félévszázad tárgyi, képi dokumentációját. Továbbra is érkeznek a közgyűjteménybe a diktatúra éveire jellemző tárgyak, relikviák, családi fényképek, dokumentumok, így szükségessé vált egy új raktár létrehozása is. A napokban induló 198 milliós beruházás részeként az Emlékpont állandó kiállítása kiegészítésre kerül egy időszaki kiállítótérrel, ahol folyton megújuló tematikus tárlatok nyílnak a már eddig összegyűlt és a még be nem mutatott anyagokból.
A bővítést az Emlékponttal szomszédos területen hajtják végre. A beléptetés, jegyváltás továbbra is a múzeum főépületében történik – a majdan Galériának nevezendő kiállítótér közvetlenül fog kapcsolódni a jelenlegi épületrészhez. Az úgynevezett „audio-guide”-rendszer kialakítása révén idegen nyelven is elérhetővé válnak az állandó és időszaki kiállítások szövegblokkjai. Az audio-guide egy személyes idegenvezető szerkezet; az eszköz fő eleme a látogatói készülék, melyet a vendég a nyakába akaszthat, és tárlatnéző útja során végig segíti a tájékozódásban, az információk, képi elemek feldolgozásában.
A 198 millió forintos beruházást több mint 80 százalékban támogatja az Európai Unió. A megújított épület 2010 tavaszán egy 1989-90-es témájú időszaki kiállítással invitálja majd az érdeklődőket. Az Emlékpont Múzeum munkatársai egész évben kiemelten foglalkoznak a 89-es esztendő történéseivel, és ennek keretében várják a vásárhelyiek 1989-es emlékeit, dokumentumait, hogy az így összegyűjtött anyag is részese lehessen a közgyűjtemény első időszaki tárlatának.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.