Méltó külsővel jubilál a pécsi püspökség
2009. március 7. 16:42 MTI
Megújul a bazilika, a püspöki palota és az egyházmegyei levéltár homlokzata Pécsett; a jövő héten kezdődő és május végéig tartó munkálatokra mintegy 800 millió forintot költenek.
Korábban
Kóbor Miklós, a Pécsi Egyházmegye főépítésze elmondta: a Norvég Alap pályázatán nyert támogatásnak köszönhetően méltó külsőt kapnak az idén fennállásának ezredik évfordulóját ünneplő pécsi püspökség Dóm téren álló épületei. Beszámolt arról, hogy a kivitelezői pályázaton nyertes cég szakemberei kicserélik a püspöki palota és a levéltár homlokzati elemeit, a falakat újravakolják, végül magas minőségű, sárga tónusú festékkel lefestik azokat. Ennek köszönhetően a tér kellemesebb hangulatú, lesz, mint amilyet a jelenlegi barokk, óarany, barna színek keltenek.
A főépítész kitért rá, hogy a legkomolyabb feladatnak a mai formáját 1891-ben, neoromán stílusban elnyert székesegyház falrekonstrukciója ígérkezik. A munkások először nagynyomású vízzel megtisztítják a bazilika mészkőfalaira tapadt szennyeződéseket. A sérült, elkorhadt kőelemeket kicserélik, majd a felületeket összecsiszolják és speciális hidratáló szerrel kezelik, hogy legalább félszáz évig ne legyen szükség felújításukra.
Kóbor Miklós megjegyezte, a dóm 19. századi falait három féle mészkőből építették, melyeket a Trianon előtti Magyarország három különböző területéről szállítottak Pécsre. Szakemberek most a kövek vizsgálatával a pontos lelőhelyeket keresik, hogy onnan hozzanak "utánpótlást" a felújítási munkálatokhoz. A főépítész közölte: az egyházmegye tervei között szerepel a Dóm tér rekonstrukciója is. Elképzeléseik szerint a tér új, a jelenleginél modernebb burkolatot kapna korszerű vízelvezetéssel, de ennek megvalósítására egyelőre nincs pénz.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor a „kis munka” 33 hónapot jelentett - ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- Megaláztatás Szibériában - magyar nők a Gulágon
- Magyar sorsok a Gulágon: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- A támogatott, a tűrt és a tiltakozó Lengyel József
- Rudolf, a trónörökös halála
- A csalogány és a csalogányvadászok
- Marie Curie és a „rádiumlányok”
- Kivégzésük előtt mondták
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.