Ismeretlen filmfelvétel a normandiai partraszállás előtti kiképzésről
2009. február 26. 09:24 The Daily Telegraph
Egy amatőr történész korábban teljesen ismeretlen filmfelvételt fedezett fel a Baltimore-i Levéltárban, amelyen azt láthatjuk, hogy az amerikai katonák miként készültek a normandiai partraszállásra Angliában.
Korábban
A 10 perces filmben a háborús vezetők, Winston Churchill és Dwight D. Esisenhower is feltűnnek. A rövidke felvételen a két férfi a 101. ejtőernyős alakulatot keresi fel, akik Észak-Devonban állomásoztak. A filmben később azt is láthatjuk, hogy a tengerparton szovjet katonák gyakorlatoznak. Az - egyébként a kiképzést tanulmányozó - szovjet tisztek emellett amerikai bajtársaikkal együtt is láthatók a képkockákon, miközben az Omaha partszakasz térképeit nézik.
A rövid filmecskét, amely a háború vége óta érintetlenül hevert a Baltimore-i Nemzeti Levéltárban, Tony Koorlander, a BBC egykori munkatársa fedezte fel. Elmondása szerint 65 év óta ő az első, aki látta az alkotást. A helyi hadtörténettel foglalkozó férfi ezután Amerikába repült, ahol még 38 hasonló tekercset talált. Az egyik helyi veteránnal a kapcsolatot is felvette, aki szerint az angliai kiképzés létfontosságú volt a partraszállás sikerességéhez.
A kutató most a tekercsek és vonatkozó fotók megvásárlására vár. A már meglévő filmek digitalizálása jelenleg is folyik: a felvételek a jövőben HD-formátumban lesznek megtekinthetők.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Végvári harcok Magyarországon a török ellen
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A Római Birodalom örökébe kívánt lépni hódításaival II. Mehmed szultán
- Döntő hatással volt Nagy Szulejmán uralkodására kedvenc háremhölgye
- A híres csel előtt már kétszer is bevették Budát Szulejmán seregei
- Páncél helyett ünneplőbe öltözve indult az utolsó rohamra Zrínyi Miklós
- A törökök szerencsenapja: augusztus 29.
- Lefejezett foglyok a hódoltság határvidékéről
- Hétvégi várkalauz: Nagykálló
- Hétvégi várkalauz: Szikszó
- Müezzin hívhatta imára a csókakői janicsárokat
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.