Hollywoodi film a világhírű magyar fotósról
2009. február 20. 12:02 MTI
Robert Capa világhírű magyar származású fotóművészről készít filmet Hollywoodban Pierce Brosnan színész produkciós cége. Az életrajzi film rendezésével a Hollywood Reporter értesülése szerint Paul McGuigant (Push, Alvilági játékok, Gengszterek gensztere) bízzák meg.
Korábban
Brosnan cége, az Irish DreamTime az együttműködést első körben az MGM stúdiónak ajánlotta fel, amely még nem mondta ki a végső szót arról, hogy részt vesz-e a projektben.
Robert Capa 1913-ban Budapesten, Friedmann Endre Ernő néven született. Pályafutása során sok háborús viszályt örökített meg képein, különösen híresek voltak a spanyol polgárháborúról és a második világháborúról készített képei. A sokoldalú művész közreműködött a Magnum Photos képügynökség alapításában, magas körökben forgott, barátság fűzte mások mellett John Steinbeck íróhoz és viszonya volt Ingrid Bergman színésznővel.
A Life tudósítójaként 1954-ben, az indokínai harctéren halt meg, amikor a vietnami Thai Binh-ben aknára lépett. Talán leghíresebbek a normandiai partraszállásról készült képei; azon kevés fotós egyike volt, akik az első hullámmal, 1944. június 6-án partot értek és megörökítették a szövetséges csapatok invázióját.
A fotóművész hagyatékából nemrégiben vásárolt több mint ezer darabos gyűjteményt a Magyar Nemzeti Múzeum a New York-i International Center of Photography-tól (ICP); a képeket tartalmazó ládákat ünnepélyes keretek között kedden bontották fel Budapesten. A gyűjtemény tartalmazza a már publikált, Capát igazán híressé tevő 500 fotót (köztük 1932-es Trockij-sorozatát, a spanyol polgárháborúban készült, A milicista halála című felvételét, és utolsó, Indokínában készített képét), de olyanokat is, amelyeket korábban soha nem láthatott a közönség.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2014
- Mussolini szeretőjének titkos naplója
- Szexualitás a görög és római vallásokban
- Magyar fürdők és kettétört mankók
- Erotikus és irodalmi lap lett a magyar ős-Playboy
- "Inkább a szexről beszéljenek, mint az áremelésről"
- Az egri vár régészeti kutatásának története
- Középkori kolostorok szemérmetlen titkai
- Azok a csodálatos Gindly lányok
- Templomerődök Erdélyben
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap