Elárverezik Gandhi szandálját
2009. február 13. 17:02 MTI
Elárverezik Mahátma Gandhi személyes tárgyait, többek közt jellegzetes fémkeretes szemüvegét, amely elmondása szerint egy szabad India képét láttatta vele. Az aukciót márciusban tartják.
A spirituális és politikai vezető relikviáiból rendezett árverés azért is bír nagy jelentőséggel, mert az indiai függetlenségi mozgalom aszkéta vezetőjének alig volt valamije - számolt be Julien Scharer, a New York-i Antiquorum aukciósház munkatársa csütörtökön.
Március 5-én a férfi védjegyének számító szemüveg, egy használt bőrszandál, egy drága zsebóra, egy rézedény, valamint egy tányér kerül 20 és 30 ezer dollár (4,6-6,9 millió forint) közötti kikiáltási áron kalapács alá. Scharer elmondása szerint a vevők a világ minden tájáról jelezték vásárlási szándékukat. Közülük vannak olyanok, akik fontos személyiségek, vagy kifejezetten Gandhi iránt érdeklődnek, de olyanok is, akik történelmi órákat gyűjtenek. A darabokat egy amerikai magángyűjtő bocsátja eladásra, aki a Gandhi család leszármazottaitól szerezte be a tárgyakat.
Az aukciósház szerint a politikus a szemüveget és annak bőr tokját a hadsereg egyik ezredesének ajándékozta, aki inspirációt kért tőle. A vezető a szemüveget átadva azt mondta: ez adta neki a független India képét. Scharer szerint a fémből és színezett aranyból készült szemüveg kiváló állapotban van. Az időmérő egy 1910-ben készült Zenith sterling ezüst, nem kulccsal felhúzható zsebóra, amelyet a vezető unokahúgának, Abha Gandhinak adott. Az óra nagyon fontos volt Mahátma számára, aki nagyra becsülte a pontosságot. "Ez egy olyan tárgy volt, amelyet imádott" - mondta Scharer. A negyvenes években Gandhi gyakran volt látható az ágyékkötőjéhez kapcsolt órával.
A rézedényt és a tányért Gandhi szintén unokahúgának ajándékozta, aki hat éven át dolgozott asszisztenseként. Az elnyomás ellen erőszakmentességgel küzdő Mahátma az ő karjaiban halt meg 1948-ban, miután lelőtték. A szandált Gandhi egy brit tisztnek ajándékozta, aki a jemeni Ádenben készített fotót a Londonba tartó vezetőről. A politikus egy kerekasztal-beszélgetésre utazott a brit fővárosba 1931-ben, amelynek témája az indiai függetlenség volt.
Az aukciósház tájékoztatása szerint a tárgyak mellé hitelességüket bizonyító dokumentumok is rendelkezésre állnak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Demográfiai változások Magyarországon 1945-től
II. Népesség, település, életmód
- Propagandakampánnyal sem tudtak sok magyarországi szlovákot rávenni a Csehszlovákiába költözésre 1946-ban
- Hiába tiltakoztak sokan, több tízezer magyarországi németet telepítettek ki a kollektív bűnösség elve alapján
- Szinte bárki felkerülhetett a kitelepítendők listájára Rákosi alatt
- Magyarok is települtek át „szlovákként” Csehszlovákiába a lakosságcsere keretében
- Megérdemelték a kitelepítést a németek?
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre 20:20
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet 18:05
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 16:05
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 15:05
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap