Film készül a romániai forradalomról
2009. február 9. 16:20 MTI
A romániai forradalom kitörésének huszadik évfordulójára, 2009. december 15-re tervezik a bemutatóját annak a dokumentumfilmnek, amely az 1989-es temesvári eseményekről szól - írta a bukaresti Új Magyar Szó.
A Drakula árnyéka - A romániai forradalom kitörésének valódi története című filmet kanadai-német-magyar stáb készíti. Műsorára tűzi majd a Duna Televízió és a külföldre is sugárzó német műholdas televízió, a Deutsche Welle.
A film producere, forgatókönyvírója és rendezője, Szőczi Árpád Berlinben dolgozó kanadai újságíró a lapnak elmondta, hogy az 1989-es események óta első ízben sikerül megszólaltatni a romániai forradalmat kiváltó titkos küldetés valamennyi szereplőjét. 1989 nyarán egy kanadai filmes stáb készített interjút az akkor Temesváron élő református lelkésszel, Tőkés Lászlóval. A felvétel Romániából való kicsempészése és a Magyar Televízió Panoráma című műsorában való sugárzása gyakorlatilag elindította a Tőkés elleni retorziót, majd a forradalmat - írja az Új Magyar Szó.
Szőczi Árpád két évvel ezelőtt, a román kommunista titkosszolgálat, a Securitate irattárának megnyitása kapcsán határozta el a film elkészítését. Elmondása szerint az archívumok megnyitásának köszönhetően a filmben a volt besúgók és titkosrendőrök személyazonosságát is nyilvánosságra tudják hozni.
A filmben megszólaló Radu Tinu volt Securitate-ezredes azt is elmondja, hogyan kísérték figyelemmel a külföldi ügynökök tevékenységét, hogyan folyt a román titkosügynökök kiképzése, és milyen eszközöket vetett be a titkosrendőrség Tőkés László elhallgattatására.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. Államalapítás és az új rend megszilárdulása Magyarországon a 10–13. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- Egyensúlyteremtő képességében rejlett Szent István sikereinek titka
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap