Mágneses erőterek mentén rajzolták a Nazca-vonalakat
2009. február 4. 08:25 New Scientist
A Nazca-sivatag mélyén található, ősi, sivatagba karcolt hatalmas ábrák emberöltők óta tartják izgalomban a szakértőket. Egyesek szerint azokkal az isteneknek akartak üzenni, míg mások szerint egyfajta csillagászati megfigyeléseket rögzítenek. Egy új elemzés még ennél is tovább megy, eszerint a különleges alakzatok a spirituális zarándoklatok során szolgáltak útjelzőül.
A hatalmas, geometriai ábrák, emberi alakok, növények és állatok formái Limától 400 kilométerre délre, egy sivatag mélyén találhatóak. Az ábrákat a kutatók szerint i.e. 400 és i.sz. 650 között alkották meg úgy, hogy a vöröses köveket kivágták a földből, és azáltal láthatóvá vált az alattuk lévő, világos homok.
Tomasz Gorka, a Müncheni Egyetem kutatója öt, Palpa városához közeli geoglifát elemzett: a szakemberek kézi szenzorokkal járták be az egyébként 60 hektáros területet, és elemezték a Föld geomágneses sugárzását. A trapezoidokban a bejárás során olyan vonalakat fedeztek fel, amelyeket a légifotókon sem lehet látni.
Ezek kapcsán az kiderült, hogy ezeket a többinél jóval erősebb mágneses erővonalakon alakították ki, és az ott található föld is jóval tömörebb mint máshol. Ez a szakértők szerint arra utal, hogy ott különleges szertartásokat folytathattak, és az emberek egy speciális útvonalat járhattak be ezen mágneses sávok mentén. Erre utal a környék régészeti leletanyaga is, hiszen itt több kerámiaedényt is találtak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. A reformkor fő kérdései
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Miért volt vértelen 1848. március 15-e?
- A nyelv átalakításáról szóló vitát is beindította a magyar államnyelvvé tétele
- Az irodalomban és a politikában is maradandót alkotott Kemény Zsigmond
- Az 1848-49-es szabadságharcban is tevékeny szerepet vállalt Irinyi János
- Alacsonyabb származása miatt sosem teljesülhetett be Vörösmarty első szerelme
- A cenzúra kicselezése érdekében adott alcímet a Himnusznak Kölcsey Ferenc
- Alig épült meg, máris történelmi esemény színhelye lett a Nemzeti Múzeum
- Nem láthatta színpadon a Bánk bánt Katona József
- Csatatértől az elmegyógyintézetig: ki volt Széchenyi István gróf?
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap