Mégsem Mengele felelős a brazíliai fiúkért
2009. január 30. 09:47 New Scientist
A brazil kutatók pár nappal ezelőtt határozottan visszautasították egy argentin történész vádjait, aki szerint a Halál Angyalának kísérletei eredményezték egy helyi kisváros sorozatos ikerszüléseit.
Ahogy arról pár nappal ezelőtt mi is beszámoltunk, egy nemrég megjelent könyvben Jorge Camarasa argentin történész azzal az igencsak furcsa elmélettel állt elő, miszerint a Candido Godoiban az 1960-as években bekövetkezett sorozatos ikerszülésekért a náci haláltáborok rettegett orvosa, Josef Mengele lehetett a felelős. A könyv szerint Mengele titokban járta a településeket, és gátlástalanul folytatta Európában megkezdett eugenikai, fajnemesítő eljárását, amely végül – bár csak részben - sikerrel járt.
Ursula Matte, a brazíliai Porto Alegre kórház genetikusa, és munkatársai a hír felröppenése után pár órával már elutasítottak minden hasonló feltételezést. Az általuk közétett beszámolóból kiderül, hogy ők már 1994-ben a térségbe utaztak, hogy megvizsgálják a fokozottan magas arányú ikerszülések lehetséges okait. Linha São Pedróban csak 1990-94 között 10%-os volt a hasonló gyermekáldások aránya, míg máshol ez az arány csupán 1,8% volt.
A kutatónő szerint a jelenség csupán az elszigetelt közösségek belterjes génállományának sajátosságára vezethető vissza, és nincs mögötte semmilyen orvosi manipuláció. Emellett a belházasodás nagy aránya, és az ikerszületések hiánya minden második generációban szintén egy genetikai meghatározottságra, recesszív jellegre utal.
Bár Camarasa szerint a szőke és kék szemű ikertömeg az árja embercsoportra utal, Matte szerint ez csupán annak köszönhető, hogy a falut német bevándorlók alapították. „Nem hinném, hogy Mengele tisztában lett volna azzal a tudással, hogy miként lehet egy közösségben ikerszüléseket előidézni". Ráadásul a kilencvenes években ugyanúgy születtek ikrek - a hasonló, hosszú távú manipulációk pedig szinte lehetetlenek voltak a korban.
A beszámoló további részletei az Acta geneticae medicae et gemellologiae szakfolyóirat legújabb számában olvashatók.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Középkor
- Az egyiptomi szultánt is lenyűgözte Assisi Szent Ferenc buzgalma és bátorsága
- Nők a harcmezőkön: a kardforgató amazonok legendái
- Váltságdíj nélkül engedte el Szaladin szultán Jeruzsálem keresztény lakóit
- II. Ulászló esküvője után két hétig tartó ünnepségsorozat vette kezdetét
- Luxemburgi Zsigmond parancsát megszegve rohantak vesztükbe a keresztesek Nikápolynál
- Egész életükben futottak a törvény elől a középkor legendás banditái
- A macskák vallásos imádata is szerepelt a templomosok ellen felhozott vádak között
- Nem tudta felszabadítani a Szentföldet a fegyvertelen gyermeksereg
- Egy ifjú által kilőtt nyílvessző okozta Oroszlánszívű Richárd vesztét
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.