Gázvezeték nyomvonalán kutatnak a régészek
2009. január 22. 15:32
Jelenleg is folyik a terepbejárás a horvátországi tranzit gázvezeték magyarországi nyomvonalán, a Kecskemét - Városföld - Báta - Drávaszerdahely közötti 203 km hosszú vonalon december közepe óta dolgoznak a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat munkatársai.
Korábban
A terepbejárás során a nyomvonal és az ún. védőzóna közel 200 méter szélességű területén a felszínen talált leletek, kerámiatöredékek beazonosításával a régészek meghatározhatják a gázvezeték leendő helyén a föld alatt rejtőző lelőhelyeket.
A szakembereknek közel 70 lelőhelyet sikerült azonosítani - mondta el Reményi László, a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat munkatársa a Múlt-kornak. Szerinte a nyomvonal régészeti szempontból egyik legérdekesebb területe lehet Baranya megyében a Hímesháza határában azonosított avar kori település. A nyomvonal dunántúli szakaszán a hímesházi mellett még számos nagyméretű település kerülhet majd a felszínre.
Reményi szerint a gazdag avar leletanyag mellett bronzkori kincsekre is számítanak, és szerinte Tolna megyében, Palotabozsok - Somberek határában akár egy hatalmas kiterjedésű, közép-bronzkori lelőhely emlékei is a felszínre bukkanhatnak az ásatások során.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.