DNS-tesztek középkori kódexeken
2009. január 14. 10:01 Science Daily
Ma is több ezer bizonytalan eredetű középkori kódex létezik Európa könyvtáraiban, illetve a magángyűjteményekben. A kutatók ezek többségének származását nem ismerik pontosan, ám a jövőben a hasonló problémás eseteket egy különleges DNS-vizsgálat oldhatja majd meg.
Korábban
Az Észak-Karolinai Állami Egyetem egyik professzora, Timothy Stinson elmondása szerint a vizsgálatokra azért kerülhet sor, mert az oklevelek, és kéziratokhoz használt pergamen állati bőrből készültek. A szakemberek ezért most egy olyan eljáráson dolgoznak, amelynek segítségével sikerülhet ezen lapokból DNS-t kinyerni, majd egy olyan különleges adatbázist kialakítani, ami segíthet megállapítani a lapok korát is.
Stinson szerint a kéziratok datálása, és azok eredetének megfelelő helyhez rendelése a mai napig élő problémát jelent, mert eddig csak a kézírásokból, illetve a tinta anyagából tudtak ezekre következtetni. Ezek a vizsgálatok azonban szinte mindig megbízhatatlan eredményekkel szolgáltak.
A genetikai tesztek azonban biztos eredményt ígérnek: az adatbázis alapjául azok a kódexek és kéziratok illetve oklevelek szolgálnak majd, amelyek datálása jelenleg teljesen biztosnak tűnik. A lapok egyébként igazi aranybányák, hiszen Stinson szerint egy tipikus kódex legalább 100 állat bőréből készült. Ha a biztos váz pedig megvan, kezdődhet az ismeretlen eredetű kódexek vizsgálata.
A tesztek során az állatok közti kapcsolatot, illetve a már korábban létező genetikai mintákat vetik majd össze, és ennek segítségével megállapítható lesz, hogy a kódexek hol és mikor készültek. Ebből pedig talán a középkori pergamenkereskedelem útját is nyomon követhetik majd, amely a középkori könyvkészítés fejlődésébe is bepillantást enged majd. A kódexek keletkezése azonban így is homályban maradhat, mert bár a tinta és a lapok készítésének dátumát már megtudhatjuk, az ismeretlen eredetűek esetében a lapokat írók személye, és ennek ideje továbbra is homályban marad majd.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Németország
- Az egész világot meglepte a Lengyelország felosztását eredményező Molotov–Ribbentrop-paktum
- Magánhírszolgálat létrehozásával igyekezték növelni üzleti előnyüket a Fuggerek
- Taktikai hibát követhettek el a németek az angliai csata során
- Teljes kudarccal zárult a müncheni túszdráma a német hatóságok felelőtlensége miatt
- Bronzkori harcosok ezrei csaptak össze háromezer évvel ezelőtt
- Egy magyar vállalkozó szárnyai alatt kezdte karrierjét Ferdinand Porsche
- Villámháborúval vette kezdetét a második világégés
- Lengyel szabotőröknek álcázva robbantották ki a világháborút német katonák
- Először csak előkelő francia társaságokban volt divatos a motorkerékpározás
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap