Megvizsgálják a nácik által elrabolt műkincseket
2009. január 11. 11:08 MTI
Több mint 400 holland múzeumban vizsgálják meg azokat a műkincseket, melyek esetében fennáll a gyanú, hogy rablott náci vagyonról van szó, vagy egykori zsidó tulajdonosaik kényszerűen adták el őket.
Mint a Holland Múzeumok Szövetsége bejelentette, 2013-ig összeállítanak egy lehetőség szerint teljes katalógust mindazon műtárgyakból, melyek eredetét illetően kétségek merültek fel. Az egykori tulajdonosok vagy örököseik ezután léphetnek fel jogos igényeikkel.
A szövetség minden tagja önként vesz részt a nagyszabású vizsgálatban - közölte Siebe Weide igazgató. A német megszállók 1940-1945 között számos műkincset raboltak el, de a hollandiai zsidók már ezt megelőzőleg is gyakran arra kényszerültek, hogy eladják ilyen vagyontárgyaikat, és menekülésüket az így szerzett pénzből finanszírozzák.
Sok ily módon elrabolt vagy kényszerűen eladott műtárgy később műkereskedőkhöz vagy aukciós házakhoz került, melyektől a háború után múzeumok vásárolták fel azokat. "A múzeumok jóhiszeműen jártak el, hiszen akkoriban nem tudták megállapítani, honnan származnak az új szerzemények" - mondta az igazgató.
Egyelőre nem tudni, összesen hány műkincsről lehet szó. A múzeumokat az átfogó vizsgálatra a kormány szorította, mely a művelet költségeit is viseli. 2007-ben fejeződött be egy korábbi hasonló, az állami Holland Műgyűjtemény 4700 műtárgyára kiterjedő, többéves alapos vizsgálat, melynek során 500 esetben derült fény az eredeti tulajdonosok kilétére.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- Kosárlabdázással és kertészkedéssel is szívesen töltötték idejüket a legvéresebb kezű diktátorok
- Még a Mussolini-szobrokat is kidobálták az ablakon a Duce letartóztatásának hírére
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap