Összeesküvések és konspirációk
2008. december 30. 16:23
Félműveltség, fontoskodás, üres fecsegés, jólértesültség, káros előítéletek, netán ártó szándék? Az emberiség történelme egyidős a különböző események kapcsán töredékesen ismert információkból kinyert furcsa elméletek és konspirációs teóriák megalkotásával. Jövőre induló sorozatunkban ezt az alapsémát járjuk körül. A mostani előzetes a leghíresebb világtörténelmi eseményekkel kapcsolatos teóriákat gyűjtötte össze.
Korábban
Tömegfogyasztásra szánt ellenségképek
Bár az összeesküvés-elméletek története egyidős az emberiséggel, azok főként a 19. század második felében erősödtek meg, hogy aztán a 20. század szinte minden eseménye kapcsán megjelenjenek. Ahogy azt Daniel Pipes könyve - aki maga is részese lett egy hasonló elméletnek - bemutatta: az elméletek egyfajta valláspótlékként, a különböző hitvilágok tudományos maszlaggal történő összemosása következtében váltak népszerűvé, könnyen fogyaszthatóvá és közismertté.
Az elméletek elterjedésében hatalmas szerepe volt a tömegmédiumok megjelenésének, és az internet elterjedése óta már semmi sem állhatja útját a mindenben konspirációt, őrületet és bolond feltételezéseket keresőknek. Cikksorozatunk első részében a leghíresebb teóriákat gyűjtjük egybe, hogy aztán egy magyar kitekintés után hétről hétre a legsikeresebb elméleteket mutassuk majd be.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2017
- Nők a fronton – megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Hét híres ember, aki nyomtalanul eltűnt
- Szinyei Merse Pál: Majális
- Szacsal, Nopcsa-kastély
- Önkéntes munkaszolgálat Magyarországon 1935–1944
- A Közel-Kelet amazonjai
- Cornelia, a Gracchusok anyja
- Az első magyar értelmi fogyatékosokat nevelő intézet története
- Trujillo, a Dominikai Köztársaság diktátora
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.