Hitler mellé költözött Anna Frank
2008. december 21. 09:58 MTI
Az egyszer már lefejezett Adolf Hitler-bábu mellett pár méterrel állították ki Anna Frank viaszfiguráját Madame Tussaud berlini panoptikumában.
A náci haláltáborban meggyilkolt lány egy asztalnál ül és éppen naplóíráshoz készül. A figurát az amszterdami Tussaud-panoptikum kölcsönözte a berlininek, péntektől látható a náci vezértől néhány lépésnyire. "Szerencsére nem ugyanabban a teremben kaptak helyet" - nyilatkozott Thomas Heppener, a berlini Anna Frank központ igazgatója.
A viaszfigura körüli térben egy kiállítást rendeztek be, amely a lány és családja történetét mutatja be - írta online kiadásában a Die Welt című német napilap. A tárlat anyagának összeállításában közreműködött Heppener intézete. "Nagyon helyes, hogy a Tussaud-panoptikum társadalmi, történelmi témákkal is foglalkozik" - mondta az igazgató.
Anna Frank németországi holland zsidó családban született 1929-ben. A zsidóüldözés elől a család Amszterdamba költözött, és amikor bevonultak a nácik, Anna saját házukban elrejtőzött. 1942 és 1944 között vezetett naplójában hű képet festett Hollandia német megszállásának éveiről. A rejtekhelyet 44-ben a nácik felfedezték, a családot koncentrációs táborba küldték, és Anna nem sokkal 16. születésnapja előtt életét vesztette. Csodálatos módon fennmaradt naplója 1947-ben jelent meg először. Azóta milliók olvasták a világ számos nyelvén.
A lány figurája a második náci vonatkozású szenzáció a németországi Tussaud-panoptikumban. Az első Hitler viaszfigurája volt, amelyet a panoptikum július eleji megnyitásakor szabályosan lefejezett egy berlini férfi. A restaurált figurát szeptemberben helyezték vissza, azóta egy vastag üvegfal védi.
Az egykori náci vezér viaszbábujának kiállítását egyébként nagy tiltakozási hullám előzte meg, de a panoptikum vezetése ragaszkodott a tervhez. Végül beleegyeztek abba, hogy Hitler fölé egy magyarázó táblát helyeznek el, amely leleplezi a diktátor és a rezsim történelmi bűneit, a látogatóknak pedig megtiltották, hogy Hitler viaszfigurájával fényképeztessék magukat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- Tétlenül szemlélte Etiópia lerohanását a Nemzetek Szövetsége
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására
- Még a Mussolini-szobrokat is kidobálták az ablakon a Duce letartóztatásának hírére
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.