Júniusban születhetett Jézus
2008. december 10. 16:14 The Daily Telegraph
Az ausztrál csillagászok legújabb vizsgálatai szerint a karácsonyt júniusban kéne megtartani, ugyanis 2000 évvel ezelőtt ekkor jelent meg a három bölcsnek az a csillag, amely Jézus születési helyére vezette őket.
A 2000 évvel ezelőtt Betlehem felett megjelent csillag, amely Krisztus születését jelezte, valószínűleg június 17-én tűnhetett fel az égen, és nem december 25-én – derül ki az új kutatásból. A szakértők szerint a csillag valójában a Vénusz és Jupiter bolygók különleges együttállása lehetett: a két planéta olyan közel állt egymáshoz, hogy ez egy különlegesen ragyogó fényt eredményezhetett.
A Dave Reneke csillagász vezette kutatócsoport egy bonyolult algoritmus segítségével számította ki az égitestek 2000 évvel ezelőtti, Szentföld feletti térképét. Szerintük a bolygóegyüttállás egy olyan anomália lehetett, amely a bölcseket is indulásra késztette.
A Megváltó az általánosan elfogadott elméletek szerint i.e. 3 és i.sz. 1 között születhetett. A kutatók Máté evangéliuma segítségével következtették ki a bolygók helyzetét, és ennek segítségével derült ki, hogy csillag i.e. 2-ben június 17-én jelent meg az égen: a bolygók ekkor álltak a legközelebb egymáshoz, és fényük ekkor lehetett a leginkább világos.
Reneke szerint bár hagyományosan december lett a karácsony elfogadott időpontja, az nem jelenti azt, hogy a bibliai események is akkor történetek. Az egyház választása ugyanis a fény sötétség felett aratott győzelmének pogány ünnepe miatt esett a téli napforduló idejére.
A betlehemi csillagot korábban több más dologgal próbálták magyarázni: egyesek szerint szupernóva, míg mások szerint üstökös lehetett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Ókori állam-berendezkedések
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Róma első császára ellen is háborúba ment az ókor egyik legharciasabb asszonya, Fulvia Antonia
- Mi volt Róma bukásának oka?
- Egyezményes súlyú fémdarabokat használtak pénzként a bronzkori Európában
- Jeruzsálemben került elő egy Aquincumban talált ókori bronzmécses párja
- Ki volt a történelem legrosszabb politikai tanácsadója?
- Mi okozta a Római Birodalom bukását?
- Hét meglepő tény a római nőkről
- Valóban erotikus költészete miatt száműzte Róma császára a költő Ovidiust?
- Egész történelme során igen nagy volt Róma genetikai sokszínűsége
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.