Kiállítás a vad zuhanások világáról
2008. november 22. 13:56 MTI
Az ember feltekint az égre, és csodálja az ejtőernyőzés szerelmeseit, akik nap mint nap meghódítják az eget, ezért méltán nevezik őket az Ég katonáinak - hangzott el a Vad zuhanás, önfeledt lebegés - Az ejtőernyőzés 90 éve Magyarországon című időszaki kiállítás pénteki megnyitóján, a Hadtörténeti Múzeumban.
Korábban
A múzeum igazgatója, Lugosi József nyitotta meg a kiállítást, majd Boda József rendőrezredes, a Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetségének országos elnöke köszönő okleveleket adott át.
A kiállítás a 90 éves magyar ejtőernyőzésnek állít emléket. Gazdag fotó-, tárgy- és dokumentumgyűjtemény segítségével ismerhetik meg az érdeklődők az ejtőernyőzés múltját és jelenét. Nem csupán katonai vonatkozású adatokkal, hivatkozásokkal találkozhat a nézelődő: a sport- és a polgári ejtőernyőzés története is megjelenik az installációkon.
Az ember ősi vágya a repülés, amely már az Ikarosz-legendában is kifejezésre jutott. A nagy reneszánsz polihisztor, Leonardo da Vinci is tervezett ejtőernyőt, de a megvalósításra az 1900-as évekig kellett várni. A megszállottak, a bátrak sportja ez, és egyben szenvedély is, amely örömöt szerez, de olykor a tragédia sem hiányzik belőle - hangzott el a megnyitón.
Az idén ünnepli a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézete és Múzeuma megalapításának - valamint az első világháború befejezésének - 90., a Magyar Honvédség megalakulásának 160., a légierő megalakulásának 70., a magyar ejtőernyőzésnek pedig 90. évfordulóját. Ezért 2008-ban számos nívós kiállítás megnyitásával, könyvbemutatókkal és más eseménnyel ünneplik meg ezeket az évfordulókat.
Az ejtőernyőzés 90 éve Magyarországon című kiállítás január végéig tekinthető meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt tegnap
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat tegnap
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas tegnap
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet tegnap
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert tegnap
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk tegnap
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója 2024.09.15.
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi 2024.09.15.