Ukrajnai emlékmű a II. világháború magyar hadifoglyainak
2008. november 8. 11:20 MTI
A II. világháború után elhunyt magyar foglyoknak - civileknek és katonáknak - állítottak emlékművet pénteken az ukrajnai Brjankában Szekeres Imre magyar- és Jurij Jehanurov ukrán védelmi miniszter részvételével.
Korábban
Az avatóünnepségen elmondott beszédében Szekeres Imre hangsúlyozta: a Magyar-Ukrán Kormányközi Hadisírgondozó Megállapodás 1996-os aláírása óta megújultak, megszépültek a magyar katonasírok, és megépültek az eddig hiányzó emlékművek.
A honvédelmi miniszter elmondta, hogy a brjankai emlékmű a 2007 nyarán ukrán kezdeményezésre elindított "Közös Európa - Közös emlékezés" eredményeként épülhetett meg. "Ma már tudjuk, hogy a brjankai elhunytakkal együtt összesen 13 ezer 819 magyar nyugszik a 372 ukrán hadifogoly-temetőben" - tette hozzá. Jurij Jehanurov úgy fogalmazott, hogy az ilyen kezdeményezések, mint a brjankai, nagyon fontos lépések a két ország kapcsolatában. "Emlékeznünk kell a múltra, hogy az soha ne ismétlődhessen meg" - mondta az ukrán védelmi miniszter.
A brjankai emlékművet a magyar és az ukrán állam, valamint civil szervezetek közösen állíttatták. Az ukrán fél vállalata, hogy felépíti az egy hektáron elterülő emlékművet. A magyarok pedig - civil szervezetek adományaival együtt - 37 ezer euróval járultak hozzá a megvalósulásához. Az emlékmű gránitköveibe a II. világháború után elhunyt magyar hadifoglyok és polgári áldozatok neveit vésték. Az úgynevezett párnaköveken összesen 476 név szerepel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.