Összeomolhat a Szent Sír bazilika fölötti kolostor
2008. október 14. 14:59 Háárec
Ha a teljes felújítás nem kezdődik meg idejében, összeomolhat az épület, amelynek tulajdonjogát máig vitatja az etióp ortodox, illetve a kopt egyház.
Korábban
Az etióp ortodox szerzetesek által lakott és turisták által is látogatott Deir al-Sultan kolostort életveszélyes állapotúnak minősítették a szakemberek. Az épület összeomlása komoly károkat okozna az alatta elhelyezkedő Szentsír-bazilikában is. A templom a kereszténység egyik legszentebb helye: az ugyanis a Golgotára, azaz Jézus keresztre feszítésének, illetve későbbi eltemetésének helyszínére épült.
Izrael vállalná a felújítási költségeket, ám ennek feltétele a két egyház közötti tulajdonjogi vita rendezése. A kolostor két kápolnájára és az etióp ortodox szerzetesek 26 apró cellájára a kopt egyház is tulajdonosi igényt tart, amelyet az ortodoxok nem ismernek el. Így a munkálatok egyelőre nem kezdődhetnek meg.
Matthias érsek, a jeruzsálemi etióp egyház vezetője közel két hete írt levelet az ügyben az izraeli belügyminisztériumnak, és a jeruzsálemi ügyekért felelős megbízottnak: abban az épület állapotán való sajnálkozás mellett a jövendő megállapodás lehetőségéről értekezett. Ráadásul azt is kifejtette, hogy felháborítónak tartják, miszerint Izrael feltételeket szab egy hasonló felújításhoz. Ennek ugyanis semmi köze ahhoz, hogy mi történik az épülettel. Az egyházi vezető a levélhez csatolta a műszaki jelentést: az az életveszélyes statika mellett az elektromos hálózat, és a csatornázás is katasztrofális állapotát hangsúlyozza.
Ez azonban nem az egyetlen vita: a Szent Sír-bazilika használatán ugyanis egy 1757-es felosztás szerint a görög ortodox, az örmény ortodox és a római katolikus egyház is folyamatosan vitázik, illetve abban szintén saját jogát érvényesítené az etióp, a kopt, és a szír ortodox egyház is. Az egyik legismertebb vita akkor robbant ki, amikor egy 19. századi létrát szerettek volna odébb tenni: ebben a mai napig nem sikerült megállapodni, így az még ma is eredeti helyén áll.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2020
- Agyagból készült a legősibb és legnagyobb maja építmény
- Főszerkesztői köszöntő
- Az erotika stílusa: Josephine Baker
- A kis magyar–osztrák háború és következményei
- Beilleszkedési kényszerpályán a délvidéki magyarság
- Erdélyi életstratégiák Trianon után
- A kárpátaljai magyarság megszállás alatt
- A felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
- Erdélyi fatányéros orosz jazzel
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap