Megmentenék a régi temetőket
2008. október 12. 17:44
Az English Heritage örökségvédelmi szervezet legújabb kampányában a régi temetők megmentésére szólít fel: szerintük ugyanis a természet erőivel együtt pusztító vandalizmus a múlt egy fontos részletét tüntetheti el.
Korábban
A szakértők bíznak a kezdeményezés sikerében: szerintük ugyanis a pár éve újra népszerűvé vált családkutatás kapcsán talán könnyebben felhívhatják a figyelmet a temetői örökség védelmére, és annak megújítására is. Egy múlt héten kezdődött tanácskozáson erről, és a temetők karbantartásának mikéntjéről is tanácskoztak Nagy-Britanniában.
A hazai helyzet sem nevezhető rózsásnak: bár történelmi értékű temetőink nagy része viszonylag jó állapotban van, egyes helyeken politikai viták, míg máshol vandálok teszik tönkre az elhunytakra való emlékezés helyszíneit.
A sok áttemetés, megszűntetés, a fővárosi temetők egyedülállóan mostoha sorsa miatt a fővárosi temetők története, a bennük rejlő értékek szinte ismeretlenek. A Múlt-kor budapesti temetőket bemutató sorozatában egy magánszorgalomból végzett kutatás adatai alapján állítottunk emléket a sírkertek megkövült nyugalmának. Rövid történeti vázlatok alapján, neves halottak jelentős síremlékei közül válogatva mutattuk be a budapesti temetők még meglévő, s megőrzendő értékeit.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.