Soha nem látott apró kincsek Csongrádon
2008. október 8. 08:26
Újabb apró kincsek kerültek elő - most Csongrádon a Tari László Múzeumban. Az intézmény raktárának átvizsgálása közben bukkantak olyan régészeti leletekre, amelyeknek nagy részét eddig még soha nem tárta senki a nyilvánosság elé. A Csongrádon október 9-én, csütörtökön 15 óra 30 perckor nyíló kiállítás anyagát ebből a még feldolgozatlan anyagból 5 fiatal szegedi régészhallgató válogatta össze, ők porolták le a legszebb, legértékesebb darabokat
A tárlat az újkőkortól egészen a középkorig terjedő időszakot öleli föl, és elsősorban Csongrádon és a város környékén talált ásatási leletekből áll. A tárlaton, amelyhez kaptak kölcsön anyagot a Magyar Nemzeti Múzeumtól és a szentesi Koszta József Múzeumtól is, bemutatnak például két olyan edényformát, ami az országban sehol máshol nem fordult elő, csak itt Csongrád környékén.
De látható lesz néhány olyan rézből készült gyöngy is, amelyek a legkorábbi Kárpát-medencei rézelőfordulások közé tartoznak. Azokat egy újkőkori sírban találták Csongrád-Bokros területén. Helyet kap a kiállításon egy Csongrád-kettőshalmi sírlelet is – az országos szinten egyedülálló obszidián kés és mészkő gyöngyök a rézkori nomád pásztorok életéről árulnak el egy-egy érdekes momentumot. Az avarok korából pedig makett formájában bemutatják a legelső feltárt házat, ami még Trogmayer Ottó nevéhez fűződik a '60-as évekből.
Bár a tárlat anyagát fiatal régészhallgatók válogatják össze, az nemcsak a szakmabeliek számára lesz izgalmas. A régi korok emlékeit színes, rajzos illusztrációkkal is színesítik a tömör, érdekes ismertetők mellett. Így, mintha egy-egy pillanatképet villantanának fel a múltból – megmutatva, honnan jöttünk, milyenek voltunk, hogyan éltünk.
Az Évezredek öröksége című tárlat, amelyet Balogh Csilla rendez, november 30-ig lesz látható a csongrádi Tari László Múzeumban. A régészhallgatók november 3-tól rendszeresen előadást tartanak a kiállításon „felvillanó” korokról – így a neolitikumról és a rézkorról, a bronzkorról, a szarmaták majd a germánok és az avarok koráról, végül pedig a honfoglalás időszakáról és a középkorról. Az előadásokat hétfőnként tartják délután 4 órától Csongrádon.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2021
- Ókori emberáldozatok
- A magyar könnyűzene a hetvenes években
- Az MSZMP-tömegszervezetek mindennapjai
- Piranesi rézkarcbörtönei
- Itt a szép, itt a jó, itt a parázs gesztenye!
- A szepesgörgői Görgey–Csáky-kastély
- Magyar konyha a gulyás előtt
- A háztáji gazdálkodás kialakulása és szerepe
- Az Én évtizede a rockzenében
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.