Világháborús alagútrendszert találtak Franciaországban
2008. október 7. 11:35 The Daily Telegraph
Észak-Franciaországban felnyitották azokat a több ezer civil számára menedékül kiépített földalatti barlangokat, amelyeket a második világháborúban, a szövetséges légitámadások idején óvóhelyként használtak.
A 60 évvel ezelőtti múltat mintegy időkapszulaként megőrző labirintusrendszer Caen városa alatt található, amelyet 1944. június 6-án, a partraszállás előkészítése során lőttek szét az angol hajóágyúk. A várost szinte teljesen elpusztították, és a térségben még augusztusig dúltak a légiharcok. Az óváros, és annak késő középkori házai szinte teljesen megsemmisültek, a háború után megkezdett rekonstrukció egészen 1962-i tartott, és azóta szinte teljesen elfeledték az alagutakat.
Az azóta szinte teljesen érintetlen menedék még ma is őrzi az egykor odamenekültek nyomát és személyes tárgyait: sok bőröndöt, konzervet, hivatalos iratot, és még sminkkészleteket is hátrahagytak a később távozók. A labirintusban sok gyermekjátékot, cipőt, imakönyvet, és kinyitható ágyat találtak a kutatók. A tárgyak bősége érthető, hiszen a legtöbben egy hónapot tölthettek a föld alatt.
A barlangokat a város alatt már egyébként is meglévő középkori bánya terültén alakították ki. A munkálatokat civilek és katonai alakulatok végezték: a végeredmény egy 10 méter magas alagútrendszer lett, amelyet több egységre osztottak fel. Marc Pottier történész szerint ez az elveszett világ annak állít emléket, hogy az átlagemberek mit éltek át a háború alatt. A szakember szerint 1944 nyarán 15 ezer menekült élt a legborzalmasabb körülmények között.
Laurent Dujardin, a Caeni Egyetem régésze szerint a fenn zajló események ellenére odalenn a körülmények igen kedvezőek voltak, "hiszen az atmoszféra igencsak egészséges, a hőmérséklet pedig általában 12 Celsius fok körül van". Dujardin elmondása szerint az első menekültek június 6-án érkeztek a föld alá, és egészen július 12-éig éltek ott. Elmondása szerint az egyik barlangban 5-600 ember élt, míg a város egyik utcája, a Rue des Roches alatt 5000-en húzták meg magukat.
A Caeni Egyetem szakértői abban reménykednek, hogy az alagutakat egyszer a nagyközönség előtt is megnyithatják majd.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Nagy-Britannia
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze
- Utasszállítóból lett hadihajó az óceán királynője, a Queen Mary
- John Bonham tragédiája egyben a Led Zeppelin végét is jelentette
- A legenda szerint csak a férfi tulajdonsokra jelentett veszélyt az elátkozott gyémánt
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát
- Winston Churchill ifjúkora
- Az amerikaiak zsarnoknak, szigetországi alattvalói pedig őrültnek tekintették III. Györgyöt
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis 20:15
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap