Szellemi kulturális örökség lehet a busójárás
2008. szeptember 19. 12:58
Megalakult a Szellemi Kulturális Örökség Magyar Nemzeti Bizottsága, Hiller István oktatási és kulturális miniszter felkérésére az elnöki posztot Csák Ferenc, az OKM kultúráért államtitkára tölti be. A bizottság elsőként a Népművészet Mestere díj kitüntetettjeinek tudását és tevékenységét, valamint a mohácsi busójárást javasolta felvenni a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékébe.
A javaslatok alapján véglegesíti majd a listát a tárca vezetője. A bizottság legfontosabb feladata összeállítani a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékét, továbbá ajánlást tenni arra, hogy mely elemeket jelöljék az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára, illetve a sürgős védelmet igénylő szellemi kulturális örökség listájára - közölték.
A szakmai testület elősegíti, hogy az emberiség szellemi kulturális örökségének megőrzése Magyarországon széles körben elfogadott és elismert eszmévé váljék. A bizottság az alakuló ülésen elfogadta a nemzeti jegyzékbe és a listákra való felkerülés kritériumrendszerét, az elbírálás módját. Döntöttek konkrét jelölésekről is.
Elsőként a Népművészet Mestere díj kitüntetettjeinek tudását és tevékenységét, valamint a mohácsi busójárást javasolták felvenni a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékébe, az utóbbit az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára is. A miniszter szakmai tanácsadó testületeként működő bizottságba tagokat delegáltak a vidékfejlesztésért, a gazdaságért, a külügyért, az önkormányzatokért felelős tárcák és természetesen az OKM is.
A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, az Országos Széchényi Könyvtár, a Hagyományok Háza, a Magyar Művelődési Intézet, az MTA Néprajzi, Zenetudományi, Nyelvtudományi és Irodalomtudományi Intézete, a Magyar UNESCO Bizottság titkársága, a Néprajzi Múzeum, a Szentendrei Skanzen, a Debreceni, a Pécsi és a Szegedi Egyetem kulturális antropológiai tanszéke, az önkormányzati szövetségek és az Európai Folklór Központért Egyesület szintén delegált tagokat a bizottságba.
"A modernizáció szükséges folyamata az új Európában nem mehet végbe a kultúra modernizációja nélkül. Ez nem történhet meg a helyi közösségek évszázadok alatt fölgyűlt élettapasztalata nélkül. Az emberiség szellemi kulturális örökségének védelme, megőrzése az épített és természeti örökséghez hasonlóan megkerülhetetlen és halaszthatatlan feladat. Ez a világ kulturális sokszínűségének alapja" - áll a szervezet kommünikéjében.
Az UNESCO államai - hosszas előkészítő munka után - 2003-ban nemzetközi egyezményt írtak alá, amely egységes szellemű útmutatóként és jogi keretként szolgál a világ számára a szellemi kulturális örökség védelméhez. Ehhez csatlakozott a 2006. évi XXXVIII. törvény megalkotásával a magyar Országgyűlés.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- Kosárlabdázással és kertészkedéssel is szívesen töltötték idejüket a legvéresebb kezű diktátorok
- Még a Mussolini-szobrokat is kidobálták az ablakon a Duce letartóztatásának hírére
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.