Máig élő méltóságjelvény a Jászkürt
2008. augusztus 26. 14:08
A Szent Korona mellett Magyarországon a jászok jelképének tartott Lehel kürtje az egyetlen méltóságjelvényként tisztelt tárgy - tudhatjuk meg egy nemrég megjelent könyvből.
Selmeczi László könyve senkinek sem okoz csalódást, ha megbízható ismeretek birtokába szeretne jutni erről a titokzatos múltbéli emlékünkről. A Jászkürt faragványainak kitűnő részletrajzokkal kísért leírása mellett számba veszi a vele kapcsolatos kutatások eddigi történetét, a róla alkotott véleményeket, megjelent tanulmányokat is.
Szól a hozzá tapadó tévhitekről, legendákról és részletesen elemzi a legenda szerint Konrád császárt agyonütő Lehel vezér és a kürt közötti kapcsolat problémakörét is. A kürtöt nem elszigetelt jelenségként mutatja be, széles történeti háttérbe helyezve szintén bőséges képanyaggal ismerteti a világon fellehető analógiáit is, lehetőséget adva bárkinek az általa leírtak továbbgondolására.
A szerző nem csak összefoglalja a Jászkürtre vonatkozó ismereteket, hanem saját álláspontját is kifejti tárgyával kapcsolatban. Újra elemezve a kürtön ábrázolt motívumokat arra a következtetésre jut, hogy azok egy része a kürt tulajdonosának védelmét szolgálta, s pusztán néhányuk mutat be jeleneteket a bizánci udvari ünnepségek ciklusából. Jelzőkürtként, mint luxustárgy egykori gazdájának méltóságát is szimbolizálta, s nem zárja ki annak lehetőségét, hogy az valaha királyi adományként kerülhetett egy jász nemzetségi kapitány tulajdonába. Ezáltal a kürt esetében mindenképpen többről van szó, mint egy messze földre került bizánci cirkuszi hangszerről.
Keletkezési idejét a 12. századra teszi és fölveti annak lehetőségét is, hogy annak idején akár a Kárpát-medencében is készülhetett, esetleg egy bizánci mester műveként. A szakrális funkció általában jellemző az ivókürtöknekre a magyarországi jászok között, de hasonló példát a mai napig találhatunk a kaukázusi jászok, az oszétek között is. E jellegét mutatja, hogy még a 18. században is a jászberényi Nagytemplomban őrizték.
A mű a vidék történeti és kulturális örökségét őrző Jászsági Füzetek sorozatának legújabb kötete, amely dr. H. Bathó Edit berényi múzeumigazgató szerkesztésében látott napvilágot.
Selmeczi László: Nemzeti ereklyénk, a Jászkürt. Jászberény, 2008, 207 oldal, Jászsági Füzetek
Ára: 2500 Ft
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.